TRIMITE PRIN

Basmul, povestitul

Publicare: 2010-11-24
Autor: KESZEG Vilmos
Tradus de: LŐRINCZ József



Basmul popular este un tip de text de circulaţie universală, încă din perioada antică. Teoriile referitoare la originea ei relevă o relaţie genetică cu: 1. mitul (J. şi W. Grimm, A. N. Afanasiev), 2. riturile (P. Saintyves, V. I. Propp), 3. cu povestirile din India (T. Benfey), 4. cu dezvoltarea gândirii (W. Wundt) şi a naturii umane (C. G. Jung). În istoria basmului, popularitatea subgenurilor nu a fost constantă: basm fantastic, legendă, basmul despre animale, basmul nuvelistic, basme-snoave, poveste bazată pe o anumită formulă, poveşti glumeţe. De-a lungul istoriei sale, basmul popular a fost legat de conştiinţa religioasă (legende), de credinţe (basmul fantastic, legende mitice), de memoria istorică (legende istorice), de memoria socială (snoave, anecdote), de transmiterea ştirilor, de experienţele personale (fabulat, memorat, naraţiuni autobiografice), de idealuri educaţionale. Până în anii 1970, povestitul a jucat un rol important în comunicarea dintre generaţii şi contemporani.


Perioadele cercetării poveştilor populare. După câteva încercări prealabile, colecţionarea basmelor populare maghiare a început la mijlocul secolului al XIX-lea. În primul secol, sarcinile cele mai importante ale cercetării au fost: inventarierea repertoriului basmelor maghiare, identificarea elementelor regionale specifice din repertoriul poveştilor, precum şi tipologia basmelor.


În anii 1840, Petrás Ince a cules la Cleja (Moldova), pe lângă alte tradiţii, şi poveşti populare. Kriza János, în culegerea sa Vadrózsák [Măceşi], a publicat „o mână de" poveşti populare: 12 din Trei Scaune şi 8 din Scaunul Odorheiului (Kriza 1863). Între 1896-1897, Societatea Kemény Zsigmond (Kemény Zsigmond Társaság) a lansat două concursuri pentru culegerea de folclor. Cele patru lucrări conţineau mai multe poveşti populare: Ősz János: 23 de poveşti şi legende; lucrarea comună a profesorului din Târgu Mureş Kóbori János şi a preotului din Odorheiu Secuiesc Vajda Ferenc: 27 de poveşti şi legende; lucrarea lui Kolumbán István din Tălişoara: 40 de poveşti şi legende. Din poveştile populare ale primelor trei lucrări Berde Mária a alcătuit trei selecţii, conţinând în total 22 de poveşti (Berde 1937, 1938, 1941). Mai târziu Ősz János şi-a publicat propria culegere, laolaltă cu alte materiale culese în zona Târnavelor (Ősz 1941; alte culegeri de basme populare: Ősz f.a., 1917, 1940; ediţie de popularizare: Ősz 1969). Faragó József a publicat o selecţie din culegerile lui Kóbori János, Vajda Ferenc şi Kolumbán István (Faragó 1955). Culegerea lui Kolumbán István a fost publicată de Olosz Katalin (Kolumbán 1972). Szabó Sámuel a îndrumat munca de teren a elevilor din colegiul reformat din Târgu- Mureş şi Cluj între 1863-1884, respectiv 1882-1884. Culegerea din Târgu-Mureş conţine 26 de texte epice în proză, iar cea din Cluj 39 de poveşti populare. Această culegere a fost identificată sub formă de manuscris şi publicată de către Olosz Katalin (Olosz 2009).


În 1872 Societatea Kisfaludy (Kisfaludy Társaság) a început să publice o serie de culegeri de folclor maghiar (Magyar Népköltési Gyűjtemények), propunându-şi să prezinte publicului textele folclorice autentice ale diferitelor regiuni. Primul volum al seriei, Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből [Culegeri variate din diferite zone ale Ungariei şi Transilvaniei], conţine 34 de povestiri epice, din care o duzină din Bihor, Sălaj, Trei Scaune, precum şi din Cluj şi Rimetea (Arany-Gyulai 1872). Al treilea volum conţine culegerea din Secuime a lui Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek şi Sebesi Jób (Székelyföldi gyűjtés), cu 13 poveşti populare şi 5 povestiri legende (Kriza-Orbán-Benedek-Sebesi 1882). Volumul al 7-lea prezintă culegerea din Secuime a lui Mailand Oszkár (Székelyföldi gyűjtés), care conţine 13 poveşti (Bereni-Székelybere, Szováta-Sovata, Martonos-Mărtănuş, Nagysolymos-Şoimoşu Mare) (Mailand 1905). În volumul al 10-lea Horger Antal publică o culegere de 63 de poveşti populare ale ceangăilor din Ţara Bârsei (mai ales Pürkerec-Purcăreni, Zajzon-Zizin, Tatrang-Tărlungeni) (Horger 1908). Al 14-lea volum conţine culegerea din Salonta a lui Berze Nagy János şi Szendrey Zsigmond, cu 13 poveşti populare, respectiv 12 basme-legendă şi 19 legende (Szendrey 1924). În 1893 Jankó János publică 8 poveşti populare după o cercetare de teren în Scaunul Secuiesc al Arieşului (Jankó 1893). Între 1903-1906, Móricz Zsigmond a cules folclor în 44 de aşezări din judeţul Satu Mare. Culegerea conţine 55 de lucrări de proză epică. (Selecţie: Móricz 1984) Veress Sándor, Balla Péter şi Domokos Pál Péter au cules poveşti în anii 1930 în Moldova (Domokos 1931, Veress 1989). Învăţătorul Bene Lajos a publicat patru volume de poveşti populare din zona Călata (Bene 1931, 1941). Kovács Ágnes a publicat 95 de poveşti din Tetişu (Ketesd, zona Călata) (Kovács 1944, o nouă ediţie: 1987). Între 1955-1960 Dégh Linda a cules şi publicat repertoriul poveştilor spuse de secuii mutaţi din Bucovina în satul Kakasd (Ungaria) (Dégh 1955-1960). Hegedűs Lajos a cules şi a oferit publicului poveşti şi alte texte folclorice culese de la 41 de ceangăi din Moldova, care s-au mutat în vestul Ungariei (Dunántúl) (Hegedűs 1952). Bözödi György a cules poveştile populare ale satului de baştină (Bözödi 1942, 1958).
În perioada de după cel de-al Doilea Război Mondial, culegerile de folclor s-au concentrat asupra cercetării poveştilor populare. S-a continuat culegerea repertoriului regional şi local. Sipos Bella a prelucrat poveşti populare ale ceangăilor din Ţara Bârsei (Sipos 1949). Nagy Olga a cules poveşti din mai multe localităţi din Câmpia Transilvaniei, Scaunul Mureşului şi zona Călata (mai ales Méra-Mera, Szucság-Suceag, Szék-Sic, Mezőbánd-Band, Kalotaszentkirály-Sâncraiu) (Nagy 1958, 1969, 1973, 1976, 1976a, 1978a, 1988, 1991, 1996). De asemenea, a cules 17 poveşti ale unui povestitor din Corunca (Nagy 1991). Faragó József a catalogat poveştile unui muncitor forestier din Aluniş (Magyaró) (Faragó 1969). Szabó Judit a publicat poveşti din Gorneşti, Scaunul Mureşului (Gernyeszeg) (Szabó J. 1977). Hunyadi András a cules poveşti populare din Jeica (Zselyk) şi Cireşoaia (Magyardécse) (Hunyadi 1956), iar Balla Tamás din Cireşoaia (Magyardécse) (Faragó 1970). Fábián Imre a prezentat repertoriul de 31 de basme ale unui povestitor din Bihor (Fábián 1984). Ráduly János a publicat aproximativ 200 de poveşti populare din Chibed (Kibéd) (Ráduly 1978, 1980, 1985, 1989). Horváth István a cules poveşti din Ozd (Magyarózd) (Horváth 1970), iar Szabó Géza din Călata (Szabó G. 1978). Au mai apărut poveşti populare în culegeri diverse: 120 din Trei Scaune (Konsza 1957, 1969), 34 din Ozd (Horváth 1971), 24 din Ţara Bârsei (Seres 1984), mai multe din Iratoş (Kovács 1958). Sebestyén Ádám a publicat poveştile secuilor care s-au stabilit din Moldova în Ungaria (Sebestyén 1979, 1981, 1983, 1986).


Activitatea editorială reînnoită după evenimentele din 1989 a facilitat publicarea altor culegeri. Albert Ernő a publicat cele 30 de poveşti spuse de către un bărbat născut în Ghimeş-Făget, dar stabilit la Sfântu Gheorghe (Albert 1999). Mitruly Miklós a cules poveşti populare şi alte texte epice în proză de la 25 de persoane (6 basme despre animale, 13 poveşti-formule, 2 basme fantastice, 4 basme-legende, 2 povestiri despre drac, 17 basme nuvelistice, 145 de snoave, anecdote, bancuri, 50 de legende istorice, 7 basme propriu-zise bazate pe superstiţii, 34 de povestiri anecdotice) (Mitruly 1999). În 2001 Kakas Zoltán a publicat 18 din poveştile lui György Ignác din Cernatu (Csernáton) (Kakas 2001). Ráduly János a mai publicat aproximativ 80 de poveşti populare din Chibed şi 39 din Chendu Mic (Kiskend) (Ráduly 1993, 1994, 1995, 2000, 2002, 2005). Zsók Béla a publicat 34 de poveşti din Deva (Zsók 1993), iar Seres András aproximativ 60 din Ţara Bârsei (Seres 1992). Kallós Zoltán a publicat în 2004 cele 48 de poveşti ale unui povestitor din Lespezi (Lészped) (Kallós 2004). Zakariás Erzsébet a alcătuit o colecţie din poveştile populare culese de către cercetătorii Arhivei de Folclor a Academiei Române între 1951-1959 (Zakariás 2009). Fábián Imre a publicat în anul 2001 poveşti populare din Bihor (Nagyszalonta-Salonta şi Kiskerek-Cherechiul Mic) (Fábián 2001). Într-o culegere generală au apărut aproximativ 50 de poveşti populare din Scaunul Secuiesc al Arieşului (Keszeg 2004).


Basmul literar. Paralel cu cercetarea şi culegerea poveştilor populare, mai mulţi scriitori au creat basme literare sau prelucrări de poveşti (Bajor Andor, Benedek Elek, Berszán István, Csávossy György, Csire Gabriella, Fodor Sándor, Hervay Gizella, Horváth István, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Marton Lili, Méhes György, Nagy Olga, Orbán János Dénes, Péterffy Emilia, Sipos Bella, Sütő András, Szentmártoni Kálmán, Szilágyi Domokos, Tamás Mária, Veress Zoltán, Zágoni Balázs).


Ilustratori. Ilustrarea publicaţiilor maghiare din România care prezentau basme a fost asumată de către artişti de renume: Árkossy István, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Ferenczy Júlia, Paulovits László, Rusz Lívia, Sipos László, Soó Zöld Margit, Gy. Szabó Béla.


Cercetarea basmului din România şi problematica cercetărilor
1. Datorită profesionalizării folcloristicii, studiul basmului şi-a propus analiza tradiţiilor cercetării din acest domeniu (periodizare, concepţii, motive, metodologie de cercetare) (Antal Árpád-Faragó József-Szabó T. Attila, Faragó József, Olosz Katalin)


2. Cercetările maghiare din România şi-au asumat concepţia cercetărilor europene şi maghiare, potrivit căreia povestea este o categorie estetică. Problemele urmărite sunt următoarele: fantasticul (fantasticul primar, gândirea prelogică, mimesis), simbolica basmului (simboluri primare), rolul formulelor din poveşti, conţinutul povestirii, structura şi compoziţia, stilul narativ, grandiosul şi umorul. Specificul poveştii şi al povestitului a fost subiectul mai multor cercetări (Faragó 1969, Szabó 1977, Geréd 2000, Kakas 2001, Nagy-Vöő 2002), dar prezentarea monografică a calităţilor estetice se datorează Olgăi Nagy (Nagy 1988).


3. De la mijlocul secolului al XX-lea, în studiile maghiare din România curentul dominant în cercetarea poveştilor a fost cercetarea personalităţii, al cărei iniţiator a fost Ortutay Gyula. Bözödi György a cules poveştile lui Bágyi János, pe unele le-a şi publicat (Bözödi 1942, 1958). În volumul Lüdérc sógor Nagy Olga prezintă cinci povestitori (1969). Tot ea a publicat şi analizat repertoriul lui Dávid Gyula din Brâncoveneşti (Gernyeszeg) în 1988 şi al lui Cifra János din Corunca în 1991 (Nagy 1988, 1991). În 1974 şi 2002, împreună cu Vöő Gabriella, a publicat poveştile unui povestitor de la munte, Jakab István din Glăjărie (Görgényüvegcsűr) (Nagy-Vöő 1974, 2002). Vöő Gabriella a prezentat un povestitor din Vaida-Cămăraş (Vajdakamarás) (Vöő 1967). Faragó József a publicat în 1969 cele 27 de poveşti culese de la un alt povestitor de la munte, Kurcsi Minya din Aluniş (Magyaró) (Faragó 1969). Tot el a îngrijit în 1970 culegerea lui Balla Tamás din Cireşoaia (Magyardécse), repertoriul de basme ale lui Balla János (Faragó 1970). Szabó Judit prezintă biografia lui Berekméri Sándor din Gorneşti (Gernyeszeg) şi îi publică tot repertoriul de poveşti (Szabó J. 1977). Fábián Imre a urmărit obiceiurile de povestit ale lui Koczkás Sándor din Cherechiul Mic (Kiskerek) (Fábián 1984). În 1999 Albert Ernő a publicat repertoriul de basme al lui Albert Mátyás, originar din Ghimeş (Albert 1999). György Ignác din Cernatu de Sus a povestit basme în timp ce era la munte, respectiv în timpul navetei la locul de muncă (Kakas 2001). Seres András a prezentat mai mulţi povestitori din Trei Scaune (Seres 1982), Ráduly János pe Fülöp Károly din Chendu (Ráduly 2005), Kallós Zoltán a cules între 1956-1964 cele 48 de poveştile lui Demeter Antiné Jánó Anna din Lespezi (Kallós 2004), Pozsony Ferenc a introdus în repertoriul de folclor tradiţional cele 15 poveşti ale lui Lőrinc Györgyné Hodorog Luca din Cleja (Pozsony 1994). Geréd Gábor l-a prezentat pe Simon Benedek, un povestitor din Rareş (Recsenyéd) (Geréd 2000).


Keszeg Vilmos a analizat biografia contextualizată, rolul povestitorilor. Cariera de povestitor se organizează în jurul următoarelor episoade biografice: acumulează experienţă, învaţă modele; îşi formează un repertoriu şi un stil personal; se prezintă ca povestitor şi se face acceptat ca atare; prin povestit, se resocializează în mediul social; relaţiile sale sociale se reorganizează pe baza rolului de povestitor (rivalitate, public, diviziunea muncii); îşi face o clientelă; educă discipoli; se retrage; trăieşte mai departe în memoria posterităţii (Keszeg 2007).


4. Ocaziile şi împrejurările povestitului au fost cercetate prin metoda sociologiei folclorului şi a etnografiei vorbirii (Kovács 1944, 1944a, Nagy 1969, 1975, 1975a, 1976, 1988, 1991, 1996, Faragó 1969, 1970, Vöő 1969, Nagy-Vöő 1974, 2002, Szabó J. 1977, Fábián 1984, Seres 1984, 1992, Zsók 1993, Pozsony 1994, Mitruly 1999, Geréd 2000, Keszeg 2004, 2007, Ráduly 2005). Povestitul este legat de adunări ocazionale, intensive, îndelungate. Dintre acestea, literatura de specialitate din Transilvania s-a interesat cel mai amănunţit de a. taberele ocazionale ale muncitorilor de la munte, ale tăietorilor de lemne, ale cărbunarilor, ale muncitorilor de pe şantierele naţionale (hidrocentrala de pe Argeş: Dávid Gyula, Kapás Gyuri, Albert Mátyás, György Ignác, Kurcsi Minya, Jakab István). De asemenea, ocazii similare au fost următoarele: b. păscutul animalelor (Albert Mátyás, Simon Benedek, Ketesd-Tetişu), şezătorile (Győri Klára, Simon Benedek, Ketesd-Tetişu), şederea flăcăilor la locuinţa flăcăilor la mijlocul iernii (Ketesd-Tetişu), muncile în grup (depănuşatul, sfărmat, prăşitul cartofilor, plivit, treierat) şi pauzele lor (prăşit, clacă) (Berekméri Sándor, György Ignác, Simon Benedek, Jakab István, Koczkás Sándor, Ketesd-Tetişu), serile de iarnă, zilele petrecute la spital c. armata şi prizonieratul (Albert Mátyás, Dávid Gyula, Simon Benedek, Ketesd-Tetişu).


Situaţia care a prelungit considerabil povestitul a fost exploatarea forestieră la munte (Faragó 1969, Geréd 2000, Kakas 2001, Nagy O. 1988, 1991, Nagy O.-Vöő 1974, 2002). Dezvoltarea industriei naţionale şi europene din secolul al XIX-lea, înmulţirea liniilor de cale ferată a făcut necesară şi posibilă valorificarea pădurilor.


În anii 1960, povestitul şi-a găsit locul şi în situaţii noi precum munca în cooperativele agricole, naveta sau viaţa de internat.


Povestitul era reglementat de norme comunitare, de consensuri sociale. În afară de rolurile de povestitor-ascultător, povestitul se adaptează la comunităţile bărbăteşti/femeieşti. Basmele pentru copii erau fantastice, despre animale. Basmele bărbaţilor adulţi erau erotice, eventual grosolane sau de groază. Curiozitatea femeilor se îndrepta mai ales spre povestirile nuvelistice, sentimentale. În orientarea spre realitate, basmele copiilor pun accentul pe contextul social, femeile pe elementele senzaţionale locale, pe evenimentele cotidiene ale vieţii, iar bărbaţii pe experienţele istorice sau cele acumulate prin călătorii în ţinuturi îndepărtate. În ultimele decenii, basmul popular a devenit parte a culturii copiilor, iar povestitul e o sarcină a părinţilor, a bunicilor şi a pedagogilor.


5. Metamorfoza basmului. Nagy Olga a semnalat de mai multe ori că povestitorul considera povestea o întâmplare istorică, o narare a faptelor unor eroi din vremurile de demult (Dávid Gyula din Brâncoveneşti, Cifra János din Corunca) (Nagy 1988, 1991). Tot ea a încercat să conecteze povestea populară de „nivelul de conştiinţa arhaică" (Nagy 1975). Povestitorii şi comunităţile au fost grupate în funcţie de „nivelul de conştiinţă". Comunităţile cu un nivel de conştiinţă arhaică (Méra-Mera, Szucság-Suceag, Mezőbánd-Band) susţin în forma fantasticului din basme elemente ale religiozităţii populare. Astfel de elemente sunt personajele mitice (zâna, vrăjitoarea, solomonarul), obiectele şi acţiunile magice (obiectele care posedă o forţă magică, cuvintele magice, blestemele, pactul cu diavolul), spaţiul şi timpul mitic. Poveştile din Band se organizează din îmbinările legendelor mitice. Comunităţile care pun sub semnul întrebării valoarea de adevăr a basmelor fantastice (Marosszentkirály-Sâncraiu de Mureş) constituie un alt tip de basm. În acest caz, singura funcţie a basmului este divertismentul.
Relaţia dintre basmul popular şi realitatea locală a fost menţionată de către Kovács Ágnes în 1944. În spaţiul basmului fantastic putem recunoaşte împrejurimile satului Ketesd (Tetişu), în personajul principal, povestitorul pe când era tânăr, iar în animalele sălbatice devotaţii câini de casă (Kovács 1944, 1944a). Szabó Judit a explicat cum apropie povestitorul conţinutul basmelor de experienţele ascultătorilor (Szabó 1977). Povestitorii raţionalizează întorsăturile neverosimile ale poveştilor populare (Nagy O. 1991). Observaţiile au fost aprofundate de către Nagy Olga în timpul culegerilor din Sic. Concluziile au fost structurate în mai multe paradigme: interacţiunea dintre basmul popular şi literatura cultă; raţionalizarea concepţiei despre lume oglindite în basme; schimbările intervenite în popularitatea basmelor populare şi a povestirilor adevărate. Potrivit cercetărilor din Sic, basmele fantastice, legendele au decăzut în sfera de preocupări ale copiilor; în repertoriul adulţilor au început să domine glumele, unele teme larg răspândite, dar adaptate contextului local, povestirile adevărate în dauna basmelor fantastice (Nagy 1975a, 1976).


Nagy Olga a scris de două ori despre caracterul glumeţ din ce în ce mai accentuat al poveştilor. Eseul Hősök, csalókák, ördögök (Eroi, tricksteri şi draci) urmăreşte metamorfoza prin care trece figura eroului din poveste. Eroului mitic al concepţiei mitico-religioase despre lume îi ia locul eroul demitizat, şmecherul care învinge fiindcă ştie cum să dejoace legile (1974). Volumul A táltos törvénye trece în revistă procedeele prin care lumea „răsturnată cu josu-n sus" se opune lumii mitice, grandioase, eroice (reprezentarea parodică, grotescul, ironia) (Nagy 1978). Vöő Gabriella a sistematizat povestirile cu caracter glumeţ (Vöő 1981).


6. Caracteristicile poveştilor maghiare din Transilvania şi a exerciţiului de povestire
6.1. Basmul propriu-zis a reţinut şi popularizat un număr mare de subiecte (basme eroice, basme fantastice).
6.2. Până în anii 1970, povestitul a avut un rol fundamental în menţinerea relaţiilor sociale în cadrul comunităţilor locale.
6.3. În secolul al XX-lea, rolul naraţiunilor tradiţionale a fost preluat în mare măsură de povestirile adevărate şi de povestirile autobiografice.



Bibliografie selectivă



ALBERT Ernő: Selyemkert. Gyimesi csángó népmesék. „Jádzó" Társaság, Sepsiszentgyörgy, 1999.
ANTAL Árpád - FARAGÓ József - SZABÓ T. Attila: Kriza János. Három tanulmány. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1965.
ARANY László - GYULAI Pál (szerk.): Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből. (Magyar Népköltési Gyűjtemény I.) Athenaeum, Pest 1872.
BENE Lajos: Kalotaszegi népmesék 1-3. Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság /Budapest/, /1931/
BENE Lajos: Vitéz Palkó. Kalotaszegi népmesék. Dante Könyvkiadó, Budapest, 1941.
BERDE Mária: Fótonfót király. Eredeti székely népmesék. Válogatta és az előszót írta ~. (Hasznos Könyvtár, 20.) Ágisz, Brassó, 1937.
BERDE Mária: A gyémánt emberke. Székely népmesék. Összeállította ~. A Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület Iratterjesztési Osztálya, Oradea (Református Könyvtár. 52-53.), 1938.
BERDE Mária: Az árva királyfi. Eredeti székely népmesék. Válogatta és az előszót írta ~. (Magyar tájak mesekincs, 1.) Athenaeum, Budapest, 1941.
BÖZÖDI György: A tréfás farkas. Bágyi János meséi. Turul, Budapest, 1942.
BÖZÖDI György: Az eszös gyermök. Bözödi népmesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1958.
DÉGH Linda: Kakasdi népmesék I-II. A bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta ~.(Új Magyar Népköltési Gyűjtemény VIII-IX.), Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1955-1960.
DOMOKOS Pál Péter: A moldvai magyarság. Kolozsvár, 1931.
FÁBIÁN Imre: Világszép asszony. Koczkás Sándor meséi. Gyűjtötte, a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta ~. Kriterion Könzvkiadó, Bukarest, 1984.
FÁBIÁN Imre: Eredeti népmesék Biharból. Literator, Nagyvárad, /2001/.
FARAGÓ József: A szegény ember vására. Székely népmesék. Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Bukarest, 1955.
FARAGÓ József: Az aranyhajú testvérek. Romániai népmesék. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1964.
FARAGÓ József: Kurcsi Minya havasi mesemondó. Irodalmi Könykiadó, Bukarest, 1969.
FARAGÓ József: Fehér virág és fehér virágszál. Magyardécsei népmesék. Mesélte Balla János. Gyűjtötte Balla Tamás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.
GERÉD Gábor: Simon Benedek, Recsenyéd mesemondója. In: CSEKE Péter - HÁLA József (szerk.): „A Homoród füzes partján..." Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Pro-Print, Csíkszereda, 2000. 264-268.
HEGEDŰS Lajos: Moldvai csángó mesék és beszélgetések. Népnyelvi szövegek moldvai telepesektől. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, 1952.
HORGER Antal: Hétfalusi csángó népmesék. Gyűjtötte és jegyzetekkel kísérte ~. Athenaeum, Budapest (Magyar Népköltési Gyűjtemény X.), 1908. (Későbbi kiadás, válogatott: 2001)
HORVÁTH István: Egy gyöngyszem, két gyöngyszem. Ózdi mesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.
HORVÁTH István: Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1971.
HUNYADI András: Erővel is, ésszel is. Zselyki és décsei népmesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1956.
JANKÓ János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Néprajzi tanulmány. A Födrajzi Közlemények 1893. (XXI.) évfolyamánakVIII., IX., X. füzete. Budapest, 1893.
KAKAS Zoltán: Felsőcsernátoni népmesék. György Ignác csernátoni mesemondó meséi. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001.
KALLÓS Zoltán: Világszárnya. Moldvai magyar népmesék. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004.
KESZEG Vilmos: Aranyosszék népköltészete. Népi szövegek, kontextusok. Monográfia. I-II. Mentor, Marosvásárhely, 2004.
KESZEG Vilmos: A népmese előadásának módja és kontextusa. Ethnographia 118. (2007) 1. 15-70.
KOLUMBÁN István: A kecskés ember. Udvarhelyszéki népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972.
KONSZA Samu: Háromszéki népköltészet. Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Marosvásárhely, 1957.
KONSZA Samu: A szegény ember kincse. Háromszéki magyar népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
KOVÁCS Ágnes: Kalotaszegi népmesék. I-II. ÚMNGy. V-VI. Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete és a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1944.
KOVÁCS Ágnes: 1944a A kalotaszegi Ketesd mesekincse. (Erdélyi Tudományos Füzetek 188.), Kolozsvár, 1944a.
KOVÁCS Ágnes: Rózsafiú és tulipánleány. Kalotaszegi népmesék. Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1987.
KOVÁCS Ferenc: Iratosi kertek alatt. Kisiratosi népköltészet. Állami irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Bukarest, 1958.
KRIZA János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár, 1863.
KRIZA János - ORBÁN Balázs - BENEDEK Elek - SEBESI Jób (gyűjtötte): Székelyföldi gyűjtés. (Magyar Népköltési Gyűjtemény I-III.) Athenaeum, Budapest, 1882.
MAILAND Oszkár: Székelyföldi gyűjtés. (Magyar Népköltési Gyűjtemény VII.), Athenaeum, Budapest, 1905.
MÓRICZ Zsigmond: A halhatatlanságra vágyó királyfi. Kormos István és Borbély Sándor vál., Móra Könyvkiadó, Budapest, 1984.
MITRULY Miklós: Szóból ért az ember. Népi elbeszélések Krasznáról. Gyűjtötte, sajtó alá rendezte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta ~. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999.
NAGY Olga: A három táltos varjú. Mezőségi népmesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1958.
NAGY Olga: Lüdérc sógor. Erdélyi magyar népmesék. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
NAGY Olga: A nap húga meg a pakulár. Marosmenti, kalotaszegi és mezőségi mesék. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973.
NAGY Olga: Hősök, csalókák, ördögök. Esszé a népmeséről. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.
NAGY Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás. Klny. A Debreceni Déri Múzeum 1974. évi évkönyve. 1975. 679-644.
NAGY Olga: Mesék és igaz történetek Széken. Népi Kultúra-Népi Társadalom. VIII. 1975a. 303-334.
NAGY Olga: Széki népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976.
NAGY Olga: A szegény ember táltos tehene. Mérai népmesék. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1976a.
NAGY Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.
NAGY Olga: Zöldmezőszárnya. Marossszentkirályi cigány népmesék. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978a.
NAGY Olga: A havasi sátoros. Dávid Gyula meséi. Gyűjtötte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta ~. (Ciganisztikai tanulmányok, 6.) MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1988.
NAGY Olga: Cifra János meséi. Gyűjtötte, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta ~. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.
NAGY Olga: Villási, a táltosfiú. Mezőbándi, szucsági és mérai cigány népmesék. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest, (Ciganisztikai tanulmányok, 9.), 1996.
NAGY Olga - VÖŐ Gabriella: 1974 A mesemondó Jakab István. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bukarest, 1974.
NAGY Olga - VÖŐ Gabriella: Havasok mesemondója. Jakab István meséi. (Gyűjtötte és közzéteszi ~). (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény. XXVI.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002.
ŐSZ János: Marosszéki székely népmesék I.. Lampel, Budapest, é.n.
ŐSZ János: Marosszéki székely népmesék II. Lampel, Budapest, 1917.
ŐSZ János: A szép királyfi. Marosvásárhely, 1940.
ŐSZ János: A csudatáska. Eredeti székely népmesék. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár; Révai, Budapest, 1941.
ŐSZ János: Az élet vize. Kisküküllővölgyi népmesék. Válogatta, az utószót írta Faragó József. Ifjúsági könyvkiadó, Bukarest, 1969.
POZSONY Ferenc: Szeret vize martján. Moldvai csángómagyar népköltészet. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1994.
RÁDULY János: A vízitündér leánya. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1978.
RÁDULY János: Tündérszép Mosolygó Ilona. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1980.
RÁDULY János: Az álomfejtő fiú. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1985.
RÁDULY János: Villám Palkó. Kis-Küküllő menti népmesék. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1989.
RÁDULY János: Táltos Marika. Mesék. Firtos, Korond, 1993.
RÁDULY János: Szép Magdolna. Tinivár, Kolozsvár, 1994.
RÁDULY János: A király táncos lovai. Székely tréfás népmesék. Bon Ami, Sepsiszentgyörgy, 1995.
RÁDULY János: Gyöngyvirág királyfi. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2000.
RÁDULY János: Az igazat éneklő madár. Népmesék. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2001.
RÁDULY János: Az igazságos hazugság. Tréfás és állatmesék, mondák. Kreatív, Marosvásárhely, 2004.
RÁDULY János: Az igazat éneklő madár. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002.
RÁDULY János: A tulipános láda. A kiskendi Fülöp Károly népmeséi. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2005.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék 1. Tolna Megyei Tanács, Szekszárd. 1979.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék, 2. Tolna Megyei Tanács, Szekszárd. 1981.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék, 3. Tolna Megyei Tanács, Szekszárd, 1983.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék, 4. Tolna Megyei Könyvtár, Szekszárd, 1986.
SERES András: Háromszéki mesemondók. Józsa Zsigmond. Művelődés XXXV. (1982) 6. 32-34.
SERES András: Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.
SERES András: Kicsi Péter, nagy Péter. Tréfás mesék, adomák és anekdoták. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1992.
SIPOS Bella: Nagyerejű János. Hétfalusi csángó népmesék. Állami Könyvkiadó, Bukarest, 1949.
SZABÓ Géza: Az igazság tölgyfája I. Kalotaszegi népmesék és népmondák a szerző előszavával. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1978.
SZABÓ Judit: Rózsa királyfi. Berekméri Sándor gernyeszegi meséi. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.
SZABÓ Sámuel: Erdélyi néphagyományok 1863-1884. Szabó Sámuel és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi OLOSZ Katalin. Európai Folklór Intézet - Mentor Kiadó, Budapest - Marosvásárhely, 2009.
SZENDREY Zsigmond - KODÁLY Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés. Kisfaludy Társaság, Budapest (Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV.), 1924.
VERESS Sándor: Moldvai gyűjtés. Szerkesztette SZALAY Olga - BERLÁSZ Melinda. Magyar Néprajzi Társaság. Budapest, Múzsák Kiadó, Budapest, (Magyar Népköltési Gyűjtemény Új folyam 16.), 1989.
VÖŐ Gabriella: Mesemondás a kollektív gazdaságban. Korunk XXI. (1962) 1107-1109.
VÖŐ Gabriella: Többet ésszel, mint erővel. Mesék, tréfák, anekdoták a romániai magyar népköltészetből. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
VÖŐ Gabriella: Egy vajdakamarási mesemondó pályája. Nyelv- és irodalomtudományi Közlemények XI. (1967) 2. 258-276.
VÖŐ Gabriella: Tréfás népi elbeszélések. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981.
ZAKARIÁS Erzsébet: Vót, hol nem vót. Moldvai csángó népmesék. Összeállította ~. Koinónia, Kolozsvár, 2009.
ZSÓK Béla: Az egyszeri ember. Hunyad vármegyébe telepedett bukovinai székelyek körében gyűjtött tréfás mesék. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1993.



Discuţie