TRIMITE PRIN

Câmpia Transilvaniei

Publicare: 2010-12-06
Autor: KESZEG Vilmos
Tradus de: SZÉKELY Zsuzsa



Câmpia Transilvaniei este o zonă etnografică maghiară din România.


Perioadele cercetării Câmpiei Transilvaniei. (1) Descoperirea Câmpiei Transilvaniei a avut loc la cumpăna dintre secolele XIX şi XX. Sinteza cunoştinţelor referitoare la această regiune a fost elaborată în monografiile comitatelor (Tagányi-Réthy-Pokoly-Kádár 1901-1905, Balázs 1939, rezumat: Kristó 1988). Din această perspectivă, localităţile regiunii sunt situate pe teritoriul comitatului Cluj, înfiinţat în secolul al XI-lea, respectiv pe cel al comitatelor Solnoc-Dăbâca, Bistriţa-Năsăud, Mureş-Turda şi Turda-Arieş înfiinţate în anul 1876. Primele mari lucrări de sinteză referitoare la Câmpia Transilvaniei o prezentau în opoziţie cu regiunile învecinate, într-o lumină negativă (eroziune naturală, scăderea numărului locuitorilor maghiari, îmburghezirea întârziată). (2) În anii 1930 a început descoperirea valorilor arhaice ale regiunii. (3) În anii 1970, Câmpia Transilvaniei a devenit simbolul mişcării „casei de dans" şi al mişcării folk în general, care luase avânt tocmai în acea perioadă. Aceasta a dus la expansiunea elementelor culturale din regiune (portul, muzica populară, dansul popular, narativele), respectiv la declanşarea unui turism şi a unei pieţe folk centrate pe regiune (Martin 1982). (4) Cercetările de specialitate referitoare la Câmpia Transilvaniei s-au concentrat în două perioade de timp. Între anii 1930-1940 au apărut studii şi lucrări de sinteză într-un cadru de istoria culturii şi de etnografie socială (Vajkai 1943, Palotay 1944b, Lajtha 1954). Începând din anii 1980 au apărut cu regularitate lucrări de specialitate care abordau cultura şi societatea din zonă din punctul de vedere al ecologiei peisajului, al istoriei şi al tipologiei (Olga Nagy 1975, Martin 1990, Kós 2000, Pávai 2005). Rezultatele cercetărilor recente au făcut obiectul unei antologii în anul 2007.


În popularizarea Câmpiei Transilvaniei un rol semnificativ a avut beletristica (Ferenc Mentovich, István Petelei, Balázs Orbán, Sándor Makkai, Albert Wass, Pavel Dan, András Sütő).


Câmpia Transilvaniei. Această denumire a zonei era necunoscută în secolul al XIX-lea. Pe hartă a apărut pentru prima dată în anul 1863. Primul care a încercat să o prezinte a fost Kálmán Erődi în 1908: „Din punct de vedere al structurii geologice, Câmpia Transilvaniei este limitată la est, începând de la comuna Vălenii de Mureş până la confluenţa cu Arieşul la sud, de râul Mureş, iar până la Turda de râul Arieş. La vest, limita ei poate fi urmărită începând de la Turda, în forma unui semicerc dantelat, pe partea stângă a Someşului Mic până la Dej, de-a lungul ramurilor estice ale Munţilor Almaşului. La nord, graniţa se întinde pe o linie frântă între Dej, Dumbrăveni şi Prundu Bârgăului, până la versantul sudic al Culmii Breaza. De la Prundu Bârgăului până la Vălenii de Mureş, graniţa de est este concavă, împiedicând astfel Câmpia Transilvaniei să ia o formă rotundă. Ramurile Munţilor Călimani se întind până aici.


Centrul aproximativ al Câmpiei Transilvaniei este Lacu, la sud de Sucutard. Diametrul ei în direcţia nord-sud, de la Dumbrăveni la până la gura Arieşului, are o lungime de 95,5 km. Diametrul în direcţia vest-est, între Vechea şi Vălenii de Mureş, este de 98,5 km. Punctele cele mai îndepărtate sunt Prundu Bârgăului şi gura Arieşului, la o distanţă de aproximativ 105 km unul de celălalt. Suprafaţa teritoriului este de 5247 km²." (Erődi 1908: 371-372).


Béla Gunda a prezentat Câmpia Transilvaniei ca pe o parte a macroregiunii transilvane (Gunda 1943: 105). Prima împărţire nuanţată a regiunii transilvane a fost efectuată de către Károly Kós în 1957. În diviziunea sa, la punctul 2 apar regiunile etnografice din vestul Transilvaniei (comitatele), printre care Valea Lăpuşului, Valea Someşului Mare, Valea Borşei, Sic, Valea Şieului, Valea Superioară a Mureşului, Câmpia Transilvaniei (Kós 1957).


Lucrarea A magyar nép táji-történeti tagolódása [Diviziunea regională-istorică a poporului maghiar] aminteşte regiunea sub numele de Erdélyi Mezőség [Câmpia Transilvaniei]. Unităţile mai mici, compacte ale zonei sunt Valea Şieului (Jeica şi Şieu Măgheruş), Valea Superioară a Mureşului, valea Borşei (Kósa - Filep 1980: 605, 1983: 145-146, Járdányi 1943, K. Kovács 1945, Szabó T. - Gergely 1945, Kallós 1979), Valea Lăpuşului (Gunda 1941), Valea Lujerdiului (Könczei 2002). Gergely Makkai a delimitat regiunea pe o întindere de 4500 km² pe baza particularităţilor peisagistice (Makkai 2003: 97-100).
Timp de o sută de ani atenţia cercetătorilor a fost dominată de Sic (Kádár 1904, Csenki 1960, Gazdáné Olosz 1980, 1996, Gráfik-Turbéky 2000, Győri 1975, Kós 1972: 196-204, 1979: 444-471, Lajtha 1954, Martin 1980-1981, 1982) Un program comun de studiu al tinerilor cercetători a dat naştere unui corp complex de cunoştinţe despre Unguraş (Kispál 1944, K. Kovács 1947, Tárkány-Szűcs 1944, Vincze 1943/1947). Alte localităţi unde s-au efectuat cercetări sunt: Suatu (Dimény 2007, Keszeg 2007a), Cămăraşu (Faragó 1946, 1947), Cireşoaia (Balla 1996, Faragó-Balla 1970, Faragó 1973, 1976), Ozd (Horváth 1971), Colonia Triteni (Keszeg 1981, 1983, 2004, Keszeg ed. 2004), Aluniş (Zsigmond 1978, 1980, 1994, 1995, 1999), Câmpeniţa (Nagy, Ö. 1994), Neaua (Nagy, Ö. 1992.).


Ecologia peisajului. Între anii 1986-1955 temperatura medie a fost de 9-10° C în partea sudică a Câmpiei Transilvaniei, iar în partea centrală şi de nord de 8-9° C. Variaţia anuală absolută a temperaturii este de aproximativ 70° C. În perioada amintită, media anuală a precipitaţiilor nu a atins 600 mm. Regiunea este caracterizată de vegetaţia indigenă de stepă. Conform diviziunii naturale geografice, Câmpia Transilvaniei face parte din Bazinul Transilvaniei, iar în cadrul acestuia reprezintă o parte a microregiunii Câmpia Transilvaniei - Ţara Secaşelor. Climatul său este continental temperat. Vegetaţia regiunii s-a format în decursul ultimelor 18-20 de milenii, suferind modificări importante în ultimele două milenii şi mai ales în ultimele secole. Elementele specifice ale asociaţiei de vegetaţie sunt năgara, rogozul, salvia, pelinul nemirositor, părul sălbatic rezistent la secetă, măceşul, porumbarul, păducelul.


Particularităţile peisajului sunt surpările, alunecările de teren şi gropile de eroziune. Lipsa apelor curgătoare, prezenţa heleşteielor, eroziunea dealurilor defrişate au fost elemente constante ale discursului referitor la această regiune. Începând cu anii 1830, formarea şi situarea lacurilor a reprezentat o intensă şi continuă preocupare pentru oamenii de ştiinţă. Perioada de maximă exploatare a heleşteielor a fost secolul al XV-lea, după care în secolul al XVI-lea începe dispariţia treptată a lumii acvatice. O parte dintre lacuri au căzut victime extinderii terenurilor agricole în secolele XIX-XX. „Pustiurile" Câmpiei Transilvaniei au preocupat de asemenea opinia publică un timp îndelungat. În secolele XV-XVII, pădurile au ajuns să aibă aceeaşi soartă ca și heleşteiele, cele două resurse naturale s-au degradat în paralel. Defrişarea pădurilor a început în secolele XVI-XVIII, cu scopul cedării terenurilor pentru păşunat şi agricultură. Solul dealurilor rămase pustii a fost erodat de ploi, iar pământul dus la vale a umplut albia lacurilor. Astfel, lacurile au dispărut pe rând, făcând loc vegetaţiei ierboase rezistente la secetă.


Rezervele de gaze naturale au fost descoperite în anul 1909 la Sărmăşel.


Istoria regiunii. Literatura consacrată istoriei regiunii prezintă retragerea elementului maghiar, transformarea lui în diasporă, precum şi întârzierea îmburghezirii ca eşecuri ale istoriei naţionale.
Potrivit documentelor existente, teritoriul aflat la sud de Someşul Mare a fost luat în stăpânire de către populaţia maghiară începând din secolul al XII-lea. De la est, dinspre Bistriţa, au pătruns saşii, iar în secolul al XIV-lea în câteva localităţi s-a stabilit populaţia românească. Populaţia maghiară a regiunii a fost afectată negativ de mai multe evenimente istorice: incursiunea tătarilor din anul 1241, represaliile după Răscoala de la Bobâlna (1437), atacurile lui Mihai Viteazul şi ale generalului Basta în anul 1601, campania punitivă a turcilor şi tătarilor din 1657-1661, distrugerile din perioada luptelor purtate de curuţi (Tonk 1994: 30). László Makkai a publicat în anul 1942 istoria decăderii maghiarilor din comitatul Solnoc-Dăbâca în secolul al XVII-lea. În prima jumătate a secolului al XVII-lea, în numai câţiva ani - din cauza distrugerilor, a foametei, a scumpetei şi a epidemiilor - dispare preponderenţa etnică maghiară stabilă timp de 500 de ani, ceea ce a determinat soarta maghiarilor din Câmpia Transilvaniei pentru următoarele patru secole. „Scăderea catastrofală a ponderii maghiarimii şi pierderea poziţiei de etnie majoritară de la sfârşitul Evului Mediu se datorează în primul rând războaielor ucigătoare din secolul al XVII-lea." (Makkai 1942: 3).


Cultura Câmpiei Transilvaniei. Limba. Dialectologia a încadrat limba maghiară vorbită în regiune în dialectul „de dincolo de Pasul Craiului", separat de dialectul secuiesc. Datorită convieţuirii prelungite cu etnicii români şi bilingvismului istoric, limba maghiară a preluat anumite particularităţi lexicale şi sintactice (Horger 1934: 23-24, Márton-Péntek-Vöő 1977). Cea mai cunoscută particularitate fonetică a limbii vorbite în Câmpia Transilvaniei - caracteristică pentru Transilvania interioară - este folosirea frecventă a fonemului a în detrimentul fonemului o şi încărcarea funcţională a acestuia.


Texte de folclor. Datorită modului de viaţă (sărbători, rituri de trecere ale vieţii) şi mentalităţii conservate până în trecutul apropiat, în Câmpia Transilvaniei s-au păstrat subiectele şi tipurile de texte ale tradiţiei orale. Sámuel Szabó, József Faragó, János Jagamas, István Horváth, Zoltán Kallós, Piroska Demény au cules balade populare de stil vechi. În satele zonei s-au păstrat texte arhaice, magico-religioase (colinde, urări de Crăciun şi de Anul Nou) (Vass 1938, Orosz 1938, Lajtha 1947, Faragó 1947, Horváth 1971: 110-112, 115, Keszeg 1994). În secolul al XIX-lea au fost culese mituri etiologice şi narative locale (László Kővári, urmat de Balázs Orbán, Elek Benedek) (cetatea Záhkő, cetatea Backa).


Basmul popular este domeniul cel mai bine documentat al literaturii populare din Câmpia Transilvaniei. Una dintre direcţiile de cercetare a prezentat variante surprinzătoare şi un corpus bogat al tipurilor de basme arhaice (Hunyadi 1956, Faragó-Balla 1970, Horváth 1971, Olga Nagy 1953, 1958, 1969, 1972, 1973, 1973a, 1975a, 1996, Kós 2000: 370-406); a doua direcţie a analizat funcţiile povestirii în secolul al XX-lea, modul în care actul povestirii se integrează în biografia povestitorului (Faragó-Balla 1970, Faragó 1969); a treia a documentat drumul parcurs de narative de la basmul fantastic la întâmplările vieţii cotidiene şi la povestirile adevărate (Nagy 1975, 1976a,b,c,1995).


Prima descriere sistematică a obiceiurilor a fost efectuată de către József Faragó cu titlul Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson [Vicleimul şi colindătorii din Cămăraşu] (Faragó 1947). Cel mai bogat inventar al obiceiurilor de sărbători a fost realizat de către Endre Makkai şi Ödön Nagy în anul 1939, care au cules date din aproximativ 10 localităţi din Câmpia Transilvaniei (cu descrieri despre colindatul de Crăciun, ridicarea bradului de Crăciun, dăruirea cadourilor, Vicleimul, serbările onomastice de Sfântul Ştefan şi Sfântul Ion, sărbătorirea zilei onomasticii Gáspár, cererea boabelor de muştar cu ocazia sărbătorii Sfinţilor Prunci Nevinovaţi, luarea de rămas-bun de la anul vechi, urările de an nou, mânarea cirezii de anul nou, petrecerile de revelion, luarea apei din Arieş, prezicerile, turnatul vinului toamna, prezicerile de ziua Sfintei Ecaterina şi a Sfântului Andrei, fărşangul şi şezătoarele de la sfârşitul iernii, dăruirea de Sfântul Nicolae) (Makkai-Nagy 1939, 1993). István Horváth a cules şi a publicat elementele tradiţionale şi funcţiile obiceiurilor calendaristice semnificative (Crăciunul, Sfinţii Prunci Nevinovaţi, Anul Nou, Fărşangul, Lăsata Secului, Miercurea Cenuşii, Vinerea Mare, Paştele, Sfântul Gheorghe, 1 Mai şi Rusaliile) şi ale riturilor de trecere din satul său natal (Horváth 1971: 109-152). Cu acelaşi bagaj informaţional specific băştinaşilor, József Zsigmond şi Attila Palkó au enumerat elementele şi funcţiile riturilor de trecere şi calendaristice din Aluniş (Zsigmond-Palkó 1996: 131-325). Károly Kós a trecut în revistă obiceiurile de peste an, începând cu ziua Sfintei Ecaterina (prezicerile de căsătorie la sfârşit de an, Crăciunul, ziua Sfinţilor Prunci Nevinovaţi, noaptea de revelion, Anul Nou, ziua Sfântului Gheorghe, 1 Mai, Rusaliile, ziua Sfinţilor Petru şi Pavel, sărbătoarea Tuturor Sfinţilor), riturile de prevestire, de vrăjire a produselor agricole, cele religioase sau legate de organizarea târgurilor (Kós 2000: II. 240-252). În ultimele decenii au apărut şi alte descrieri (Barabás 2000, Balla 1996, Borbély Bartis 1996, Dimény 2007, Poenar Rus 2004, 2007, Szabó 2004, Szabó 2004, Zsigmond 1994, 2004, Nagy 1992, Gráfik 1992, Gráfik-Turbéky 2000).


Prezentarea generală a tipologiei şi a istoriei muzicii populare maghiare a fost efectuată de către Zoltán Kodály şi Béla Bartók (Bartók-Kodály 1923, Bartók 1924, Kodály 1937). Pál Járdányi şi-a publicat în anul 1943 cercetările - şi astăzi exemplare prin profunzime - referitoare la viaţa muzicală a populaţiei maghiare din Chidea (Járdányi 1943: 87). János Jagamas a cules şi a sistematizat muzica populară vocală din Aluniş (Jagamas 1984). Între 1963-1968 István Horváth a alcătuit repertoriul cântecelor populare din satul său natal (Horváth 1968). Potrivit cercetărilor de dialectologie în domeniul muzicii populare, iniţiate de către Béla Bartók, muzica din Câmpia Transilvaniei este un dialect al regiunii transilvane. Caracteristica sa determinantă este existenţa aşa-numitului jaj-nóta (cântec de vaiet), precum şi acompaniamentul asimetric al muzicii de dans instrumentale (Kallós 1970, Jagamas 1977, Paksa 1977, Vargyas 1990, Pávai 2005). Au fost scrise mai multe studii (Avasi 1954, Halmos 1980, 1981, 1982, Sepsi 1980-81, Szalay 1992, Virágvölgyi 1981), repertorii locale şi regionale (Lajtha 1954, 1954a, Csenki 1960, Demény 1998, Halmos-Virágvölgyi 1995, Virágvölgyi-Felföldi 2000, Kallós 2006) referitoare la structura, tehnica şi cariera artistică a tarafurilor. József Faragó a trecut în revistă cântecele de leagăn ale unei localităţi (Faragó 1976).


Lumea dansului din Câmpia Transilvaniei are un caracter arhaic şi poate fi numită generală, iar în privinţa dansurilor bărbăteşti, este regiunea cea mai bogată din Bazinul Carpatic (Martin 1974. 62-65). În cadrul dialectului de dans din zonă, distingem: 1. practica de dans a satelor din Valea Borşa şi din Valea Someşului Mic, asemănătoare cu a celor din Ţinutul Călatei şi din Sălaj, iar în cadrul acesteia, cultura dansului din Sic, care reprezintă o cultură insulară; 2. suita de dansuri îmburghezite din nordul Câmpiei, din Valea Someşului Mare, Valea Şieului şi Valea Lăpuşului), 3. cultura bogată a dansurilor bărbăteşti şi cu pereche din vestul zonei (Buza, Viţa, Chesău, Suatu), 4. practica dansului din zona Turzii şi Scaunul Arieşului, precum şi 5. cea din estul Câmpiei Transilvaniei. Din punct de vedere tipologic, dansurile pot fi: dansuri bărbăteşti, hore de fete, dansuri cu pereche (Martin 1990: 434-437. Vezi şi: Martin 1970-1972). Unul dintre tipurile caracteristice este „sűrű legényes" (jocul fecioresc des), jucat singur, în doi sau în grupuri mari (Martin 1985). István Pávai (Pávai 1993, 2005, 2006) şi Csilla Könczei (Könczei 2002) şi-au adus contribuţia la descrierea tipologică şi nuanţarea dialectului dansurilor din Câmpia Transilvaniei. Béla Halmos şi Ferenc Sebő au imortalizat suita de dansuri din Sic (Halmos-Sebő 1975).


Obiceiurile legate de dans din Cămăraşu au fost prezentate de către József Faragó într-o descriere monografică (Faragó 1946). Zoltán Kallós a evidenţiat următoarele dansuri specifice ale zonei: magyar tánc (dans maghiar), négyes (dans în patru), széki lassú (dans rar din Sic), szászka (ceardaşul rar) (Kallós 1979). József Zsigmond a descris dansurile, obiceiurile de dans şi chiuiturile din Aluniş (Zsigmond J. 1995). Ádám Könczei şi Csongor Könczei au încercat să interpreteze şi să caracterizeze mişcarea „casei de dans" care a pornit din Câmpia Transilvaniei (Könczei-Könczei 2004).


Caracterul arhaic al culturii din Câmpia Transilvaniei este exemplificat de literatura de specialitate prin stereotipurile concepţiei tradiţionale despre lume. Aurél Vajkai a reconstruit în anul 1941 sistemul medicinei populare din localităţile de pe valea Borşei (Vultureni, Ciumăfaia, Chidea, Borşa) (Vajkai 1943). O cercetare la fel de aprofundată a explorat practica medicinei din Colonia Triteni şi Suatu (Keszeg 1981, 2007). Cunoştinţele despre corpurile cereşti au un rol important până în ziua de astăzi şi în satele din Câmpia Transilvaniei (Zsigmond 1999). Studiile despre tradiţiile de iarnă amintesc o sumedenie de practici magice şi de acţiuni legate de superstiţie (Makkai-Nagy 1993). Cercetând obiceiurile legate de oierit, László K. Kovács a observat frecvenţa vrăjilor laptelui (K. Kovács 1945). În monografia sa, István Horváth prezintă narativele referitoare la fiinţele mitice, acţiunile magice legate de sărbători, de viaţa cotidiană, de creşterea animalelor, de cultivarea pământului sau de căsnicie, precum şi la practicile medicinei populare (Horváth 1971: 43-88). În cadrul călătoriilor de culegere, atât Mihály Hoppál cât şi Károly Kós au înregistrat cunoştinţele referitoare la fiinţe mitice şi la oameni cu puteri magice (Hoppál 1976, Kós 2000: II. 357-370). Analiza prezicerilor din Câmpia Transilvaniei s-a bazat pe o cercetare de teren efectuată în 23 de puncte de culegere (Keszeg 1992, 1997). S-au elaborat monografii despre mitologia Câmpiei Transilvaniei (prezentarea verbală a superstiţiilor, regulile narative ale povestirilor de superstiţie, situaţiile şi funcţiile verbalizării superstiţiilor) (Keszeg 1999), precum şi despre credinţele unui singur sat (Csőgör 1998). Ulterior, mai multe studii au relatat rolul superstiţiilor în modelarea vieţii (Keszeg 1991, 2003) sau procedeele de reprezentare narativă a evenimentelor (2001, 2001a, 2005).


Béla Tőkés a publicat în anul 1938 un studiu descriptiv despre portul popular din localitatea Pălatca. În cazul bărbaţilor, elementele portului sunt: bocancii şi opincile, cioarecii, cămaşa, cureaua de piele, cravata, pălăria, pieptarul, paltonul, cojocul, blana; în cazul femeilor: cizmele, pantofii cu şiret, cămaşa, poalele, rochia, bluza, scurta, blana, cojocul. Descrierea menţionează portul părului atât la bărbaţi, cât şi la femei (Tőkés 1938: 192). Károly Kós a prezentat elementele portului popular „neidentificat" al bărbaţilor şi al femeilor din Sic (Kós 1972a). Într-un studiu care pune bazele unei monografii a portului, Károly Kós a comparat portul maghiar şi cel românesc din zona centrală a Câmpiei Transilvaniei, a stabilit perioadele istorice ale portului popular din Sânmartin între 1870-1956, a alcătuit tipologia portului din Sic şi a reconstituit portul popular din Fizeşu Gherlii, respectiv portul din secolul al XIX-lea de la Cojocna (Kós 2000: I. 196-239.). András Takács a sintetizat caracteristicile portului din Sic (Takács 1995).


În anul 1941, Gertrúd Palotay şi Attila Szabó T. au descris tehnicile de brodat din nordul Câmpiei Transilvaniei (Palotay-Szabó T. 1941). În anii următori, autorii au îmbogăţit literatura referitoare la textilele din zonă (Palotay 1944, 1944a, 1949, Palotay-Szabó T. 1942, 1942-1943) (alte publicaţii legate de decorarea textilelor: Gönyei 1941, Kerékgyártó 1936a-b, Kövessi 1934, 1944b, Sárkány 1934, Szemtimrei 1976, 1980, 1982, 2007, Palkó A.- Portik I.- Zsigmond J. 1985, Gazdáné Olosz 1980, Undi f.a.).


„Schiţa de etnografie locală" a regiunii a fost realizată de către Károly Kós. Sistematizarea lui se bazează pe dihotomiile hotar-localitate, sat-cătun, teren-curte, teren-casă. Imaginea localităţilor este caracterizată de dezorganizare, de lipsa sistematizării şi a regulilor („aşezări îngrămădite dezordonate"). În funcţie de destinaţie, clădirile sunt: clădiri înconjurate cu gard (ocol pentru oi, ieşitor pentru porci, prisacă), diferite tipuri de coteţ, silozuri, locuinţe pentru oameni (bucătăria de vară, casa de locuit formată din casă, pridvor şi cămară), clădiri comunale (fântâni comunale, şcoli, locuinţe ale dascălilor, cimitire, clopotniţe, biserici). Elementele morfologice ale casei de locuit sunt: pivniţa, cuptorul, grânarul, bucătăria de vară, casa cu pridvor, odaia mică, odaia curată. Mobilierul este format din: rafturi confecţionate din lemn precum şi scaunul cu braţe, banca cu spătar, banca lungă, patul mare, patul mic, lada, bufetul, cuierul, canapeaua şi comoda (Kós 2000: 9-163). (Vezi şi: Sziládi 1909, Gunda 1941, Szabó T. 1941, precum şi următoarele publicaţii bogat ilustrate: Gilyén 1999, 2005, Furu 2004, Wagner 2004).


Gospodărirea. În condiţiile regiunii, culesul de fructe se rezuma la următoarele: pere şi mere pădureţe, coarne, păducele, porumbe, măceşe, alune: Se culegeau de asemenea ghinde pentru animale, nuiele de salcie, iasca, frunzele folosite în alimentaţie (podbalul, salata, măcrişul, urzica), precum şi plantele medicinale. Condiţiile naturale au înlesnit capturarea animalelor sălbatice şi pescuitul pe lac (Kós 2000. I. 25-42, Zsigmond 1980, 1994. Despre cunoaşterea ciupercilor vezi Zsigmond 2007). Peştii din lacurile Câmpiei Transilvaniei sunt: ştiuca, crapul, carasul, linul, plătica şi şalăul. În preajma lor trăiau păsări de apă (Szász 1944). Ottó Herman a enumerat 173 de păsări familiarizate cu condiţiile din Câmpia Transilvaniei (Herman 1873). Apicultura a fost importantă în secolele XVII-XIX, dar din secolul al XIX-lea a pierdut din popularitate datorită faptului că importanţa cerii şi a mierii s-a redus odată cu apariţia zahărului de sfeclă, a lumânărilor şi a felinarelor (Kós 1949, 2000. I.: 43-60.) Câmpia Transilvaniei oferea condiţii propice creşterii animalelor mari, activitate cu tradiţii seculare: bovine şi cai pentru tracţiune, bovine şi oi (rasa ţurcană albă şi neagră), într-o măsură mai mică bivolul şi păsările de curte folosite în alimentaţie (K. Kovács 1947, Tárkány-Szűcs 1944, Zsigmond 1978, Nagy Ö. 1992a, Kós 2000. I.: 61-136). Timp de mai multe secole, agricultura a constituit o prioritate (Szemmáry 1885, Vincze 1943, Kós 1994, 2000. I.: 137-222). Grădinăritul (cultivarea zarzavaturilor, a florilor, a fructelor şi a viţei-de-vie) a avut un rol mai puţin important (Kós 2000. I.: 223-245). Formele meşteşugurilor populare sunt: împletitul coşurilor, cioplirea bâtelor, confecţionarea uneltelor, frânghieria, legatul ciucurilor (Kós 1979b, c, 2000. I.: 246-260), arderea cărbunelui (Kós 1978), împletirea rogojinilor (Nagy Ö. 1994, Kós 2000. I.: 261-270), blănăria (Kós K. 1979, 2000.I.: 287-316), ţesutul şi torsul (Kós 2000.I.: 271-286), olăritul (Kós 2000.I.: 317-328). Atât creşterea animalelor, cât şi cultura plantelor au dus la un schimb de mărfuri atât între oraşele de la periferia regiunii, cât şi între satele din centrul Câmpiei în care se ţineau târguri (Kós K. 1976, 2000.I.: 340-366).


Societatea. Din cauza lipsei oraşelor şi a drumurilor comerciale, precum şi a distanţei la care se aflau centrele administrative, comerciale şi culturale, formarea burghezimii rurale în localităţile din Câmpia Transilvaniei a fost mai lentă şi inegală, iar rolul dominant al agriculturii s-a menținut pentru mult timp. La mijlocul secolului al XX-lea tradiţiile populare (muzică, dans, port, texte de folclor, rituri, culesul plantelor, relaţiile sociale informale) aveau încă un rol determinant în viaţa societăţii din Câmpia Transilvaniei (Kósa 1990: 386-391).


În analiza sistemului tradiţiilor populare juridice, Ernő Tárkány Szücs se foloseşte de datele culese la Unguraş şi Sic (Tárkány Szücs 1981). Instituţiile informale de reglementare - prin referire la „vechiul Sic" - au fost prezentate de către Károly Kós (Kós 1979a, 2000. II.: 326-356).


Pe parcursul secolelor, în localităţile din Câmpia Transilvaniei s-au stabilit populaţii de români, saşi şi ţigani. Cultura regiunii a fost în contact permanent cu cea a locuitorilor români şi saşi, respectiv cu cea a maghiarilor din valea Someşului, din Ţinutul Călatei şi cu cea a secuilor (Viski 1938: 20). Prima menţiune documentară a populaţiei româneşti datează din secolul al XIII-lea. Pe parcursul secolului al XV-lea în satele depopulate au sosit populaţii masive de români. Această migraţie a fost intensificată de pericolul turcesc ce ameninţa Ţara Românească, precum şi de scăderea populaţiei maghiare şi de răscoala iobagilor din 1437, înăbuşită în sânge de către nobili (Györffy 1942: 429-430. Vezi şi: Györffy 1925, Mikó 1932). Saşii au avut o influenţă hotărâtoare în regiunea Bistriţei. De-a lungul secolelor, toate cele trei etnii s-au influenţat în mod reciproc (Pozsony 1997).


Opinia publică a luat cunoştinţă pe la începutul anilor 1930 de ameninţarea cu care se confruntau teritoriile şi populaţia maghiară din diaspora transilvană - ale cărei limite le depăşeau cu puţin pe cele ale Câmpiei Transilvaniei. Problema a fost ridicată de către preotul reformat din Delureni, Károly Földes, în pamfletul Szórványmisszió. Jaj-szó a pusztuló szórványokból [Misiune în diaspora. Strigăt de disperare din diaspora în pieire] (Földes 1934). Munca în diaspora - la care se angajează atât instituţiile bisericii, precum şi cele laice - începe în anii 1930. (În detaliu vezi: Tóth Pál Péter 1999: 12-13, 32) Ferenc Kövesdi Kiss a publicat în anul 1995 un reportaj liric despre starea educaţiei şi a Bisericii în diaspora din Câmpia Transilvaniei (Kövesdi Kiss 1995).



Bibliografie selectivă



AVASI Béla
1954 A széki banda harmonizálása. Néprajzi Értesítő XXXVII. 25-45.
BALASSA Iván
1989 A határainkon túli magyarok néprajza. Gondolat Könyvkiadó, Budapest
BALÁZS Éva
1939 Kolozs megye kialakulása. (Település- és népiségtörténeti értelezések 3.) Budapest
BALLA Tamás
1970 Fehér Virág és Fehér Virágszál. Magyardécsei népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest
1996 Magyardécsei farsang. KJNT Évkönyve 4. KJNT, Kolozsvár, 241-243.
BALOGH Ernő
1944 Szolnok-Doboka természeti értékei és szépségei. In: Szabó T. Attila (szerk.): Szolnok-doboka magyarsága. [Minerva], Dés-Kolozsvár, 5-19.
BALOGH Ilona
1935 Magyar fatornyok. Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete (Néprajzi füzetek 1.), Budapest
BALOGH Jolán
1935 Sipos Dávid nehány ismeretlen műve. Pásztortűz XXI. 21. 481-482.
BARABÁS István
2004 Támadó kopár./Recenzió: Makkai Gergely: Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Mentor, 2003). Hargita Népe, XVI. 196. [2004. aug. 21.]
BARABÁS László
2000 Aranycsitkók, maszkurák, királynék. Erdélyi magyar dramatikus népszokások. Mentor, Marosvásárhely
2007 A Mezőség néprajzi körvonalai és belső tagolódásának kérdései. Művelődés LX. 6-9. 26-30.
BARTHA Miklós
1895 A mezőségi oláh. Néprajzi vázlat. Erdély IV. 5. 100-109.
BARTÓK Béla
1924 A magyar népdal. Budapest
BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán
1923 Erdélyi magyarság. Népdalok. Budapest
BÉKÉSI Tímea - VARGA Sándor
2006 Táncszók használata egy mezőségi faluban. In: EKLER A. - MIKOS É. - VARGYAS G. (szerk.) Teremtés. Szövegfolklorisztikai tanulmányok Nagy Ilona tiszteletére. 291-310. L'Harmattan, Budapest
BENEDEK Elek
1989 Magyar mese- és mondavilág. I-III. A szöveget gondozta Kovács Ágnes. Móra, Budapest, (III. Bod, 85-87, Backa vára, 124-125.)
BENKŐ Elek
1994 A botházai református templom építési feliratai. Erdélyi Múzeum LVI. 3-4. 56-61.
BEREKMÉRI Mária Erzsébet
2007 Városodás - városiasítás a Mezőségen (Nagysármás. Esetelemzés). Művelődés LX. 6-9. 117-122.
BÍRÓ József
1943 Erdélyi kastélyok. Új Idők, Budapest
BORBÉLY BARTIS Éva
1996 Farsangolás Beresztelkén. KJNT Évkönyve 4. KJNT, Kolozsvár, 190-198.
BÖDÖR András
2000 Székről indultam. Önéletrajzi vallomás. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely
CARLYLE-KOVÁCS Flóra - PUSKÁS Katalin
2007 „Melj fel helyzetemből, míg kegyelmed le nem jár..." Egy széki, adventista asszony vallásos élete. Művelődés LX. 6-9. 74-81.
CSATA Zsombor - KISS Dénes - KISS Tamás - SÓLYOM Andrea
2001 Vallás modernizáció A Mezőségen. WEB. Szociológiai folyóirat. A Max Weber Szociológiai Kollégium lapja. 34-54.
CSENKI Imre
1960 Széki nóták. EMB, Budapest
CSERES Tibor
1976 Asszony-élet a Mezőségen. Élet és Irodalom, XX., 19. Budapest, 11.
CSÉRER Lajos, dr.
1929 Régi erdélyi kertek. Pásztortűz. XV. 9. 199-200.
CSORBA János
2001 Bár emlékezete maradjon meg... Magyar Könyvklub, Budapest
CSŐGÖR Enikő
1998 Tordatúr hiedelemvilága. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
CSŰRÖS István
1973 Az erdélyi Mezőség élővilágáról. Dacia, Kolozsvár
DAN, Pavel
1969 Virrasztó. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest (ford. Varró János)
DEBRECZENI László
1929 Erdélyi református templomok és tornyok. Erdélyi Református Egyházkerület iratterjesztése, Kolozsvár
1929 (Illusztrációk.) Pásztortűz. XV. 14.
DEMÉNY Piroska
1998 Aranyosszék népzenéje. Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta, a CD-mellékletet szerkesztette Pávai István. Néprajzi Múzeum, Budapest
DIMÉNY Erika
2007 Temetkezési szokások Magyarszováton. Művelődés LX. 6-9. 47-53.
DUNĂRE, Nicolae
1956 Specificul etnografic al Câmpiei Ardealului. Sibiu
ENTZ Géza
1946 Kolozsvár környéki kőfaragó műhely a XIII. században. Minerva (Erdélyi Tudományos Intézet), Kolozsvár
1943 Szolnok-Doboka középkori műemlékei. Erdélyi Múzeum-Egyesület (Erdélyi Tudományos Füzetek 150.), Kolozsvár
1944 Szolnok-Doboka műemlékei. In: Szabó T. Attila (szerk.): Szolnok-Doboka magyarsága. [Minerva], Dés-Kolozsvár, 190-230.
ERŐDI K.
1908 A Mezőség és tavai. Földrajzi Közlemények. 36. kötet. 9. füzet. 371-390.
ESZTERGÁR László (közli)
1891 Karácsonyi népjáték Szamosújvárról. Ethnographia II. 3-4. 123-125.
BORBÉLY Éva
2001 A Korunk társadalomnéprajzi körének története. In: Keszeg Vilmos (szerk.): A KJNT Évkönyve 9. KJNT, Kolozsvár, 216-223.
EGYEDÁkos
1981 Falu, város, civilizáció. Kriterion, Bukarest
FARAGÓ József
1946 A tánc a mezőségi Pusztakamaráson. Erdélyi Néprajzi Tanulmányok 8. Kolozsvár
1947 Betlehemezők és kántálók Pusztamaráson. A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Erdélyi Tudományos Intézete. (Erdélyi Néprajzi Tanulmányok 8.), Kolozsvár
1969 Kurcsi Minya havasi mesemondó. Irodalmi Könykiadó, Bukarest
1973 „A Vitéz és Kegyes" magyardécsei népballadája. Népi kultúra-Népi társadalom VII. 41-52.
1976 Magyardécsei bölcsődalok. Népismereti Dolgozatok 1976. Kriterion, Bukarest, 133-107.
FARAGÓ József - BALLA Tamás
1970 Fehér Virág és Fehér Virágszál. Magyardécsei népmesék. Kriterion, Bukarest
FEKETE Lajos
1876 Mezőség kopárainak befásítása. Erdélyi Gazdasági Egylet, Kolozsvár
FÉL Edit
1980 mezőségi öltés. MNL III. Akadémiai, Budapest, 609.
FÖLDES Károly
1934 Szórványmisszió. Jaj-szó a pusztuló szórványokból. Nagyenyed
FURU Árpád
2004 Fekete-piros képek. Széki népi építészeti felmérés. Művelődés LVII. 4. 14-16.
FÜLPESI Gyula - KISS Dénes
2001 Roma közösségek együttélési stratégiái. WEB. Szociológiai folyóirat. A Max Weber Szociológiai Kollégium lapja. 5-34.
GAZDA József
1980 Igy tudom, így mondom. A régi falu emlékezete. Kriterion, Bukarest
GAZDÁNÉ OLOSZ Ella
1980 A széki öltésmódok. Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 131-146.
1996 Farsangolók sajátos öltözésmódja Széken. KJNT Évkönyve 4. KJNT, Kolozsvár, 238-240.
GILYÉN Nándor
1999 Szék népi építészete. In: BALASSA M. Iván - CSERI Miklós (szerk.): Népi építészet Erdélyben. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiadványa, Szentendre, 119-146.
2003 A Mezőség népi építészete. Műemlékvédelem. 4. 267-273.
/2005/ Az Erdélyi Mezőség népi építészete. Terc, Budapest
GÖNYEY Sándor
1941 A „felvetett nagyágy" Széken. Muskátli X. 13-18., 23-27.
GRÁFIK Imre
1992 Vers- és szövegváltozatok a széki lakodalomból. In: VIGA Gyula (szerk.): Kultúra és Tradíció. Tanulmányok Ujváry Zoltán tiszteletére. I. HOM. Miskolc, 1992. 73-78.
GRÁFIK Imre - TURBÉKY Dénes
2000 Széki lakodalom. Mentor, Marosvásárhely
GUNDA Béla
1940 Erdély néprajza. In: KOZOCSA Sándor (szerk.): Erdély, Budapest, 73-98.
1941 Telekformák, települések és a gazdálkodás kapcsolata a Lápos felső völgyében. Földrajzi Közlemények 69. 230-246.
1943 Magyar hatás az erdélyi román népi műveltségre. Néprajzi Értesítő. XXXV. 1. 1-32.
1943a A magyarság néprajzi csoportjai. In: BARTUCZ Lajos (szerk.): A magyar nép. Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet (A művelődés könyvtára 9.) 91-113.
GYÖRFFY István
1925 Kolozs vármegye néprajzi térképe a Hunyadiak korában. Föld és Ember. V. 105-106.
1942 Magyar nép - magyar föld. Budapest
GYÖRGY Zsuzsa
1997 Egy küzdelmes élet. Egy parasztasszony vallomása. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely
GYŐRI Klára
1975 Kiszáradt az én örömem zöld fája. Kriterion, Kriterion
HALMOS Béla
1980 Ádám István széki prímás. In: VIRÁGVÖLGYI Márta - FELFÖLDI László (szerk.): Zenetudományi dolgozatok 1980. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 398-425.
1981 Közjátékok egy széki vonósbanda tánczenéjében. In: Zenetudományi dolgozatok 1981. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 191-220.
1982 Tizenkét széki csárdás. (Egy tánczenei folyamat vizsgálata) Népzene és zenetörténet. IV. 157-224.
HALMOS Béla - SEBŐ Ferenc
1975 A széki tánc rendje-módja... Síppal, dobbal 5. 17-27.
HALMOS Béla - VIRÁGVÖLGYI Márta
1995 A széki férfitáncok zenéje. Széki hangszeres népzene I. Magyar Művelődési Intézet, Budapest
HANGAY Oktáv
1895 Adatok Kolozsvármegye turistai feldolgozásához. II. Erdély. IV. 10-12. 292-298.
1898 Kolozsvármegye turista-kalauzához. Erdély. VII. 1-3. 18-20.
1901 Apróságok Kolozsmegyéből. Erdély. X. 2. 28.
HEREPEI János - SZABÓ T. Attila
1939 Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. I. Fatemplomok és haranglábak. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 107.) Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár
HERMAN Ottó
1871 A Mezőség I. A Hódos v. Szarvastó és környéke. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyvei. Ötödik kötet. 1868-1870. Kolozsvár
1973 A Mezőség II. A Mező-Záh-Tóháti, továbbá Méhesi, Báldi és Mező-Sályi tósorozat; természtrajzi, jelesen álattani szempontból tárgyalva. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyvei. Hatodik kötet. 1871-1873. Kolozsvár, 42-67.
1887 A magyar halászat könyve I-II. A K.M. Természettudományi Társulat, Budapest
HERRMANN Antal dr.
1911 Kissármás. Erdély XX. 4. 49-50.
HERMÁN János
1944 Magyar hatás a nagysármási románság életében. Ethnographia LV. 1. 34-38.
HINTS Miklós
1991 Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 92.), [Budapest]
1992 Közép-Mezőség hét településének helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 110.), [Budapest]
1992 Műemlékek nyomában a Melles mentén. Művelődés.8. 26-33.
1992 Tacs helynevei. Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények 36. 1. 102-105.
1993 Mezőségi magyar falvak helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 121.), [Budapest]
1993 Magyarszovát népoktatása. Művelődés 6-7. 67-70.
1995 A mezőségi Luc völgye helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 141.), [Budapest],
1996 Hét mezőségi falu család- és helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 145.), [Budapest]
2002 Marosvécs és környéke család- és helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 173.),
2004 A Komlód völgye hét településének család- és helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 196.), [Budapest]
HINTS Miklós - JANITSEK Jenő
1990 Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXIV. 2. 182-187.
1992 Az erdélyi Melles-völgy helynevei. ELTE (Magyar Névtani Dolgozatok 94.), [Budapest]
HOPPÁL Mihály (gyűjt.)
1976 Széki hiedelemtörténetek. Folklór Archívum 5. 63-91.
HOFFMANN Siglinda
2007 Vajdakamarás monográfiája. Művelődés LX. 6-9. 125-129.
HORGER Antal
1934 A magyar nyelvjárások. Kókay, Budapest
HORVÁTH István
1968 Kései dalgyűjtés Magyarózdon. Korunk XXVII. 12. 1800-1805.
1971 Ózdi emlékeimből. Korunk. XXX. évf. (1971) 7. 1048-1056.
1971 Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz. Dacia, Kolozsvár
HUNYADI András
1956 Erővel is, ésszel is. Zselyki és décsei népmesék. Bukarest
ILYÉS Sándor - JAKAB Albert-Zsolt (szerk.)
2006 Kallós Zoltán 80 éves. KJNT Értesítője XIV. 1-2.
IMREH Barna
1942 Mezőbánd helynevei. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület. (Erdélyi Tudományos Füzetek 138.), KOLOZSVÁR
IMRE Lajos (szerk.)
1940 A szórványmunka elvi és gyakorlati kérdései. Kolozsvár
IMREH István
1967 A bálványosváraljai falukutatás. Korunk XXVI. 9. 1190-1197.
JAGAMAS János
1977 Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez. In: SZABÓ Csaba (szerk): Zenetudományi Irások. Kriterion, Bukarest, 25-51.
1984 Magyaró énekes népzenéje. Egy Felső-Maros menti falu magyar néphagyományaiból. Palkó Attila kiegészítő gyűjtését és Zsigmond József szövegkiegészítéseit felhasználva közzéteszi Jagamas János. Kriterion, Bukarest
JAGAMAS János - FARAGÓ József
1974 Romániai magyar népdalok. Kriterion, Bukarest
JÁRDÁNYIi Pál
1943 A kidei magyarság világi zenéje. Minerva (Erdélyi Tudományos Intézet), Kolozsvár
K.
1913 Az apahidai „Papaluger". Erdély. XXII. 7. 126-127.
KÁDÁR József
1904 Szék város-nagyközség története. Dés
KALLÓS Zoltán
1963 Tánchagyományok egy mezőségi faluban. Tánctudományi Tanulmányok 1963-64. Budapest, 195-254.
1963-64 Tánchagyományok egy mezőségi faluban. Tánctudományi Tanulmányok. 1964. Budapest, 235-252.
1971 Balladák könyve. Élő hazai magyar népballadák. Kriterion, Bukarest
1972 Tánc- és lakodalmi kiáltások. Utunk Évkönyv. 106-109.
1978 Mezőségi temetés. Forrás. 10. 7-8. 59-62.
1979 Adalékok az észak-mezőségi magyarság néprajzához. Művelődés. XXXII. 1. 33-34.
2006 Válaszúti hegy aljába. Mezőségi magyar népdalok. Kallós Zoltán gyűjtéseiből. Válaszút
KÁLMÁN Béla
1953 A mai magyar nyelvjárások. Tankönyvkiadó, Budapest
Kántor Lajos
1935 Kölcsönhatás a magyar és román népköltészetben. Minerva (Erdélyi Tudományos Füzetek 56.), Kolozsvár
KARDOS Samu, dr.
1905-6 A széki gróf Teleki család históriája. Régi Okiratok és Levelek Tára. I. 10-12., II. 1-12.
KELEMEN Lajos
1925 A szováti falfestmények. Pásztortűz XI. 21. 449-452.
1925a/1982 A dobokai kúria. In: Uő: Művészettörténeti tanulmányok II. Kriterion, Bukarest, 241-242. (Eredeti: Pásztortűz 1925. 155.)
1926/1982 A válaszúti kastély. In: Uő: Művészettörténeti tanulmányok II. Kriterion, Bukarest, 236-240. (Eredeti: Művészti Szalon 1926. I. 5-8.)
1928 Fatornyok - képeslapokon. Pásztortűz XIV. 19. 433-436.
1929 Régi egyházi varrottasok. Pásztortűz XV. 5. 118-119.
1928 Erdélyi magyar mennyezetfestményeink a XVII. százév (!) végéig. Művészeti Szalon. III. 6-7. 6-10.
KERÉKGYÁRTÓ Adrienne
1936a Mezőségi lepedőszél dísze. Muskátli V. 1. 4.
1936b Mezőségi vőfélykendő széldísze. Muskátli V. 3. 36, 46.
KEKEKES Ibolya
2009 hagyományok és változások. A gyékényfeldolgozás továbbélése a XXI. század elején három település példáján. Ethnica XI. 2. 43-50. (Mezőfele)
KESZEG Vilmos
1981 A mezőségi Detrehemtelep népi gyógyászata. Népismereti Dolgozatok 1981. Kriterion, Bukarest, 97-117.
1983 Nemszóbeli kommunikáció a mezőségi Detrehemtelepen. Népismereti Dolgozatok 1983. Kriterion, Bukarest, 133-140.
1991 A hiedelemtudás szerkezete. Erdélyi Múzeum LIII. .1-4.122-124.
1991 A kéziratos füzetek költészetéről. Jelenlét. II. 6. 16-17.; 7. 55-57.
1992 A cseberbenézés. Egy mezőségi hiedelemelem eredete és szemantikája. Néprajzi Látóhatár I. 1-2. 70-80.
1992 A kincs hiedelemköre a Mezőségen. KJNT Évkönyve 1. KJNT, Kolozsvár, 199-218.
1993 Egy hiedelemkör sorsa. A garabonciás egy mezőségi falu hiedelemkészletében. In. LISZKA Jozsef (red.): Néprajzi Tanulmányok. 14. 201. Szlovákiai Néprajzi Társaság, Komarno.
1994 Régi karácsonyok. Kelet-Nyugat V. 12. 24-28.
1996 Kelt levelem...Egy mezőségi parasztasszony levelezése. Györffy István Néprajzi Egyesület, Debrecen
1996a A román pap és hiedelemköre a mezőségi folklórban. Ethnographia. CVII.(1996)1-2. 335-369.
1996b A román mitológia hatása a mezőségi magyar hiedelemrendszerre. In: KATONA J. - VIGA Gyula (red.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Miskolc, 145-153.
1997 Jóslások a Mezőségen. Bon Ami, Sepsiszentgyörgy
1998 A táplálkozás hiedelmei. Honismeret. XXVI. 4. 1998. 57-62.
1998a Állatok a mezőségi hiedelemrendszerben. In. FÜVESSY Anikó (red.): Állatábrázolás a magyar néphagyományban. Debrecen, 266-280.
1999 Mezőségi hiedelmek. Mentor, Marosvásárhely (II. kiadás 2006)
2001 Egy látomás. Az esemény, a reprezentáció és az ítélkezés. Kalligram, (Bratislava), 1-2. 132-148.
2001a Az írás és a beszéd konfliktusa: egy írástudó asszony "pere". Néprajzi Látóhatár. X. 1-4. 135-148.
2003 Tájban élő ember: hiedelem és biográfia. In: VIGA Gyula et alii. (szerk.): Vándorutak - Múzeumi örökség. Tanulmányok Bodó Sándor tiszteletére, 60. születésnapja alkamából. Archaeolingua, Budapest, 133-150.
2005 Egy rontáseset. Esemény és interpretációk. In: BÁRTH Dániel (szerk.): Ünneplő. Írások Verebélyi Kincső születésnapjára. ELTE Folklore Tanszék, Budapest, 165-188.
2007 A Mezőség felfedezése. Művelődés LX. 6-9. 6-25.
2007a Magyarszovát népi gyógyászata. Művelődés LX. 6-9. 53-61.
KISS Denes
Vallás és modernizáció a Mezőségen. WEB 2001/6 [html]
KISS István
1998 Vizek sodrásában. Egy mezőségi falu és népe krónikája. /Gazda József szerk./ Pallas-Akadémia, Csíkszereda
KISPÁLl Imre
1944 Bálványosváraljai ballada- és dalszövegek, töredékek. Székely Pál közlése. Erdélyi Múzeum, 197-201.
KOCSIS Károly - KOCSISNÉ Hodosi Eszter
1992 Magyarok a határainkon túl - a Kárpát-medencében-. Második, javított kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest
KOCSIS Rózsi
1988 Megszépült szegénység. Vallomás a gyermekkorról. Kriterion, Bukarest
1997 Remények és kétségek között. Egy asszony életútja. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely
2000 Nyitott könyv a lelkem. Egy anya vallomása. Európai Folklór Intézet-L'Harmattan, Budapest
KODÁLY Zoltán
1937 A magyar népzene. In: A magyarság néprajza. Budapest
KÓS Károly
1946 Málélisztből készült ételek a Mezőségen. Falvak Dolgozó Népe II. 11. 13.
1949 Méhészkedés a Mezőségen. Ethnographia. LX. 1-4. 158-164.
1957 Magyar néprajzi tájak hazánk területén. Művelődés 2. 32-34.
1972 Népélet és néphagyomány. Tíz tanulmány. Kriterion, Bukarest,192-194.
1972a Ismeretlen magyar népviseletekről. Szék. In: Uő: Népélet és néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 196-204.
1972b A régi Szék községi rendjéről. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 444-471.
1972c Népi kandallók és kályhacsempék az erdélyi magyarság körében. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 134-190.
1976 Vásárok és vidékek. Régi alparéti nagyvásárok. In: Uő: Tájak, falvak, hagyományok. Kriterion, Bukarest, 371-375.
1978 Lápos vidéki szénégetők és szénégetés. Népismereti Dolgozatok 1978. Kriterion, Bukarest, 64-72.
1979 Mezőségi adatok a népi szűcsmesterséghez. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 332-365.
1979a A régi Szék községi rendjéről. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 444-471.
1979b Népi eszközvilágunk ősrétegéről. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 13-107.
1979c Erdélyi guzsalyok. In: Uő: Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest, 108-130.
1980 Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion, Bukarest
1993 Mezőségi néprajzi gyűjtések.5. Művelődés XLII.10. 26-29.
1994 Népi földművelés a Mezőségen. Népismereti Dolgozatok 1994. Kriterion, Bukarest
1994a A népi ikonkészítés műhelyei a Mezőségen. KJNT Évkönyve 2. KJNT, Kolozsvár, 198-210.
1994b Kirándulások a Mezőségre. Művelődés XLVI. 1. 27-29.
2000 A Mezőség néprajza. I-II. Mentor, Marosvásárhely
KÓSA László
1998 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). Harmadik, bővített kiadás. Mezőgazda Kiadó, Budapest
KÓSA László - FILEP Antal
1980 Mezőség. MNL III. Akadémiai, Budapest, 605.
1983 A magyar nép táji-történeti tagolódása. Akadémiai, Budapest
KOVÁCS Flóra - PUSKÁS Katalin
2007 „Melj fel helyzetemből, míg kegyelmed le nem jár..." Egy széki adventista asszony vallásos élete. In: S. LACZKOVITS Emőke - SZŐCSNÉ GAZDA Enikő (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. I-II. Sepsiszentgyörgy-Veszprém. II. 383-403.
KOVÁCS László, K.
1945 Tejvarázslás a Borsa völgyében. Ethnographia 56. 1-4. 52-59.
1947 A bálványosváraljai fejős juhászat. Néprajzi Tanulmányok. Budapest
1947 Adatok a bálványosváraljai fejős juhászathoz. Ethnographia LVIII. 1-2. 45-54.; 3-4. 191-210.
KÖNCZEI Ádám - KÖNCZEI Csongor
2004 Táncház. Irások az erdélyi táncház vonzásköréből. KJNT, Kolozsvár
KÖNCZEI Csilla
2002 Jegyzetek a Lábán-táncjelírásról. Kriza János Néprajzi Társaság - Hagyományok Háza, Kolozsvár-Budapest
KÖNCZEI Csongor
2002 A regionális identitástudat határ(talanság)képzetei. Lenyomatok. Fiatal kutatók a népi kultúráról. KJNT, Kolozsvár, 7-28.
KŐVÁRI László
1853 Erdély földe ritkaságai. Kilencz fa-metszvénynyel. Tilsch János tulajdona, Kolozsvártt
KÖVESDI KISS Ferenc
1995 Még szólnak a harangok! Magyar Református Presbiteri Szövetség, Budapest (Első kiadás: 1991 Riadóra szól a harang. A Mezőség településeinek helyzetképe 1891-1991. Kráter, Budapest)
KÖVESSI Edit
1934 A mezőségi széki hímzések öltései és kidolgozása. Muskátli III. 9.11.
KRISTÓ Gyula
1988 A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest
KRISTÓF György
1944 Malozsa völgye. Gazda Naptára LXXIV. 153-157.
LACZKOVITS Emőke
1995 A mezőségi gyászház. In: LACZKOVITS Emőke - LUKÁCS László - VARRÓ Ágnes (szerk.): Ime az én népem. Szent István. Múzeum Közleményei, Székesfehérvár, 132-134.
LAJTHA László
1947 Egy magyar ráolvasó énekelt töredéke. Ethnographia LVIII. 1-2. 98-101.
1954 Széki gyűjtés. Népzenei Monográfiák II. Budapest
1954a Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés. Zeneműkiadó, Budapest
LOVAS GERÉD András
1938 Asszimiláció Erdélyben. Bartha Miklós Társaság kiadványa, Budapest
MAKKAI Endre - NAGY Ödön (összeállította)
1993 Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez. Magyar Néprajzi Társaság-Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete (Magyar Népköltési Gyűjtemény XX.), Budapest
MAKKAI Gergely
2003 Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Mentor, Marosvásárhely
MAKKAI László
1942 Szolnok-Doboka megye pusztulása a XVII. század elején. Minerva (Erdélyi Tudományos Intézet), Kolozsvár
MAKKAI Sándor
1936 Holttenger. Budapest
MAROSI Péter
1940-1941 Falukutatás Bálványosváralján. Hitel 5-6. 3-4. 285-306.
MARTIN György
É.n. Magyar tánctípusok és táncdialektusok. Budapest
1970-1972 Magyar tánctípusok és táncdialektusok. I-III. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest
1973 Legényes, verbunk, lassú magyar. Szempontok az erdélyi férfitáncok összehasonlító kutatásához. Népi Kultúra-Népi Társadalom VII. 251-290.
[1974] A magyar nép táncai. Corvin, [Budapest]
1980 Magyar táncdialektusok. In: LELKES Lajos (szerk.): Magyar néptánchagyományok. Zeneműkiadó, Budapest. 17-43.
1980-1981 Szék felfedezése és tánchagyományai. Tánctudományi Tanulmányok. 239-281.
1982 A széki hagyományok felfedezése és szerepe a magyarországi folklorizmusban. Ethnographia XCIII. 1. 73-83.
1985 A mezőségi sűrű legényes. Népművelési Intézet, Budapest
1990 Magyar táncdialektusok. In: Magyar Néprajz VI. Népzene Néptánc Népi játék. Akadémiai, Budapest, 390-452.
MÁRTON Gyula
1944 Az újoncok bevonulása Széken. Erdélyi Múzeum XLIX. 1-2. 134-135.
1945 A szolnokdobokai Árpástó helynevei. Erdélyi Múzeum-Egyesület. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 197.), Kolozsvár
MÁRTON Gyula - PÉNTEK János - VÖŐ István
1977 A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest
MÁTHÉ Borcsa
1946 Úton, útfélen. Erdély. 4. 12-15.
MENTOVICH Ferencz
1867 Természetes levelek. I. Ismerkedés. Székely Közlöny I. 1. 5-6.
MIKÓ Imre
1932 Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. (Az Erdélyi Fiatalok falu-füzetei, 4.) Cluj-Kolozsvár
MURÁDIN Katalin, B.
1994 Faragott kőszószékek Erdélyben. METEM, Budapest-Kolozsvár
MURÁDIN László
1989 A mezőségi a-azás. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXIII. 1. 23-48.
NAGY Anna
1999 „Aztán fogadást tett a széki nép..." Birtalan napja és jelentései. In: KÜLLŐS Imola (szerk.): Vallási néprajz 10. Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Református Teológiai Doktorok Kollégiuma Egyházi Néprajzi Szekciója, Budapest, 107-120.
NAGY Margit, B.
1970 Reneszánsz és barokk Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest
NAGY Olga
1953 Előbb a tánc, azután a lakoma. Mezőségi népmesék. Szerk. és bevezette: Faragó József. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest
1958 A három táltos varjú. Mezőségi népmesék. Ifjúsági Kiadó, Bukarest
1960 Széki anekdoták vallásról, papról, istenről. Korunk. XX.11.1070-1081.
1969 Lüdérc sógor. Erdélyi magyar népmesék. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest
1972 A mitikus hős. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XVI. 2. 287-302.
1973 A nap húga meg a pakulár. Marosmenti, kalotaszegi és mezőségi népmesék. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár
1973a A varázserejű hős egy archaikus meserepertoárban. Ethnographia LXXXIV. 3. 307-325.
1975 Mesék és „igaz" történetek Széken. Szempontok a népi próza kutatásához egy erdélyi magyar faluban. Népi Kultúra-Népi Társadalom VIII. 303-337.
1975a Archaikus világkép és mesehagyományozódás. Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen. 619-644.
1976 Széki népmesék. Kriterion, Bukarest
1976a Realista törekvések a népi prózában. Művelődés XXIX. 1. 27-29.
1976b Élményelbeszélések a népi prózában. Művelődés XXIX 4. 24-26.
1976c A mindennapok valósága. Művelődés XXIX. 7. 32-34.
1985 Egy széki parasztasszony emlékeiből. Valóság 27. 3. 74-84.
1985a Egy széki parasztasszony emlékeiből. Korunk XLV. 11. 862-863.
1988 Asszonyok könyve. Magvető Kiadó, Budapest
1994 Változó magyar-román szokások Árpástón. KJNT Évkönyve 2. KJNT, Kolozsvár, 59-80.
1995 Pályakép fénnyel és árnyékkal. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely
1995a A népi próza állapota Havadon. Néprajzi Látóhatár IV. 1-2. 48-66.
1996 Villási, a táltosfiú. Mezőbándi, szucsági és mérai cigány népmesék. MTA Néprajzi Kutatóintézete. (Ciganisztikai tanulmányok 9.), Budapest
NAGY Ödön
1938 Szórvány és beolvadás. Hitel. 4. 271-275.
1992 Temetési szokások a maros megyei református gyülekezetekben. Néprajzi Látóhatár. I. 3-4.53-63.
1992a A havadi juhtenyésztés. KJNT Évkönyve 1. KJNT, Kolozsvár, 24-36.
1994 A mezőfelei gyékényfeldolgozó háziipar. KJNT Évkönyve 2. KJNT, Kolozsvár, 128-146.
NAGY Ödön
2001 Palástban. Lelkészek a szórványban. Kiadásra előkészítette KESZEG Vilmos. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 27-138.
NAGY-TÓTH Ferenc
2007 Az erdélyi Mezőség növénytani kutatásainak kárpát-medencei jelentősége. Művelődés LX. 6-9. 30-33.
2008 Az erdélyi Mezőség növénytani kutatásának kárpát-medencei jelentősége. Debreceni Szemle. XVI. 1. 23-35.
NAGY Zoltán
1913 Az erdélyrészi Mezőség kopárainak befásítása. Erdészeti Lapok LII. 16. füzet. 721-726.
NL
1980 Magyar Néprajzi Lexikon III. K-Né. Akadémiai Kiadó, Budapest
OLOSZ Katalin
2005 Ismeretlen magyar népballada Szabó Sámuel diákgyűjtőinek hagyatékában (Az ördögnek aladott leány). In: KESZEG Vilmos - TÖTSZEGI Tekla (szerk.): KJNT Évkönyve 13. KJNT, Kolozsvár, 48-60.
ORBÁN Balázs
1871 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. V. Tettey Nándor és Társa Bizománya, Pest
ORNSTEIN József
1905 A Mezőség. Erdély XIV. 3-4. 53-56.
OROSZ Endre
1909 A mezőségi tavak keletkezéséről. Erdély. XVIII. 1-2. 13-17.
1909 Egy régen elfeledett tósorozatról. Erdély. XVIII. 12. 178-181.
1911 Az apahidai „papaluger". Erdély. XX. 2. 25-26.
1912 Újévi népszokások Apahidán. Erdély. XXI. 2. 27-29.
1913 A régi Bozos-tó Szent-Miklós (Kolozs m.) határán. Erdély. XXII. 8. 156-159.
1938 Karácsonyi és újévi mondókák. Erdély. XXXV. 5-6. 80-82.
OSIANU, Romulus
1970 Pluguri din Cîmpia Transilvaniei. Apulum VIII. 541-548.
PAKSA Katalin
1977 A „jaj-nóták" zenei világa. (A négysoros izometrikus szerkezet lazulása és továbbfejlesztése régi dalainkban) Népi Kultúra-Népi Társadalom IX. 277-305.
PALKÓ Attila
1995 Magyaró. Egy felsőmarosmenti falu évszázadati. Kriterion, Bukarest
PALKÓ Attila - PORTIK Irén - ZSIGMOND József
1985 Felső-Maros vidéki varrottasok. Kriterion, Bukarest
PALOTAY Gertrúd
1944 A szolnok-dobokai Szék magyar hímzései. Erdélyi Múzeum-Egyesület (Erdélyi Tudományos Füzetek. 179), Kolozsvár
1944a Szolnok-Doboka magyar hímzései. In: Szabó T. Attila (szerk.): Szolnok-Doboka magyarsága. Dés-Kolozsvár, 248-286.
1947 Magyar hatások a románok ruházatában Kalotaszegen és vidékén. Ethnographia 19-40, 173-186.
PALOTAY Gertrud - SZABÓ T. Attila:
1941 Ismeretlenebb erdélyi magyar hímzéstípusok. Néprajzi Értesítő XXXIII. 1. 1-35.
1942 Mezőségi magyar hímzések. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 159.) Erdélyi Múzeum-Egyesület, Cluj-Kolozsvár
1942-1943 Adatok a mezőségi magyar hímzés ismeretéhez. Erdélyi Múzeum XLVII. évf. (1942) 3. 398-406.; 4. 516-529.; XLVIII. (1943) 1. 78-91., 3-4. 428-449.
PAPP Vilmos
2007 A frátai református szórványtalálkozók. In: S. LACZKOVITS Emőke - SZŐCSNÉ GAZDA Enikő (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Sepsiszentgyörgy-Veszprém. I. 295-300.
PÁVAI István
1993 Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje. Teleki László Alapítvány, Budapest
2000 Interetnikus kapcsolatok az erdélyi népi tánczenében. In: VIRÁGVÖLGYI Márta - PÁVAI István (szerk.): A magyar népi tánczene. Tanulmányok. Planétás Kiadó, Budapest, 363-378.
2005 Az erdélyi nagytáj a néprajz-, népzene- és néptánckutatás szemléletében. KJNT Évkönyve 13. KJNT, Kolozsvár, 15-47.
2006 Erdély a magyar néprajz-, népzene- és néptánckutatás tájszemléletében. Zenetudományi Dolgozatok 2004-2005. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 193-216.
PETELEI István
1986 A jutalom. Novellák. Válogatta, az előszót írta és a függeléket összeállította Kozma Dezső. Dacia, Kolozsvár-Napoca
POENAR RUS Éva
2004 A magyarborzási „összemérés". Egy tavaszi népszokás szimbólumai. In: TÁNCZOS Vilmos (szerk.): Képek a folklórban. Tanulmányok az archetipikus szimbolizáció köréből. KJNT, Kolozsvár, 103-108.
2007 Magyarborzási népszokások stratégiái. Művelődés LX. 6-9. 34-39.
POZSONY Ferenc
1997 Az erdélyi szászok jeles napi szokásai. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda
2006 Erdélyi népszokások. Egyetemi jegyzet. KJNT-BBTE, Kolozsvár
RÜSZ-FOGARASI Enikő
2007 A Mezőség és a Mezőség-széli középkori vásárok. Művelődés LX. 6-9. 45-47.
SAS Péter
2004 Szék neves szülötte: Köpeczi Sebestyén József. Művelődés LVII. 4. 22-24.
2007 Palotay Gertrúd, a mezőségi hímzések kutatója. Művelődés LX. 6-9. 81-84.
SÁRKÁNY Loránd
1934 Széki ornamentika. Muskátli III. 9. 9-10.
SCHNELLER Károly
1943 Szórványok és szigetek sorsa Kolozs vármegyében. (Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának értekezései. 3.), Kolozsvár
SEPSI Dezső
1980-81 Hangszertechnikai kérdések a széki banda kíséretében. Művelődés XXXIII. 12. 25-27.; XXXIV. 1. 26-29.; 2. 25-28.; 3. 18-20.; 4. 26-27.; 5. 26-27.
SOMLYAIi László
1968 Széki gondok. Korunk 9. 1327.
SZABÓ Annamária
2004 A bátonyi ökörhordozás. Egy mezőségi népszokás archetipikus jelképei. In: TÁNCZOS Vilmos (szerk.): Képek a folklórban. Tanulmányok az archetipikus szimbolizáció köréből. KJNT, Kolozsvár, 109-118.
SZABÓ Miklós
1995 Ember és táj az erdélyi-Mezőségen a XVIII-XIX. században. Valóság 9. 30-44.
SZABÓ T. Attila
1941 Erdélyi kemence-adatok a XVII-XIX. századból. Ethnographia. LII. 1. 71-72.
SZABÓ T. Attila (szerk.)
1944 Szolnok-Doboka magyarsága. [Minerva], Dés-Kolozsvár
SZABÓ T. Attila - GERGELY Béla
1945 A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei. ETI, Kolozsvár
SZABÓKY Zsolt
1987 Nézd elméjöket az ács embereknek. Artunion, Budapest
SZABÓNÉ TATÁR Erzsébet
2007 Egy nő, kinek a boldogság csak vendégként jelenik meg. Művelődés LX. 6-9. 130-136.
SZÁDECZKY Lajos
1909 Bodonkúti mennyezet-képek. Erdély XVIII. 7-8. 10-14.
SZALAY Zoltán
1992 A palatkai népi vonószenekarok kísérete. KJNT Évkönyve 1. KJNT, Kolozsvár, 164-175.
SZÁSZ Ferenc
1944 A Mezőség és gazdasági élete. Gazda Naptára LXXIV. 101-111.
SZATHMÁRY Lajos
1937 Gyakorlati hozzászólás a magyar szórványügyhöz. Magyar Kisebbség XVI. 12. 305-326.
SZEMMÁRY József
1885 A parasztbirtok állapota Szolnok-Doboka megyében. Deés
***
2004 Szent György napja. Válogatás a Kriza János Néprajzi Társaság archívumából. In: ZSIGMOND Győző (szerk.): Szent György és napja a magyar néphagyományban. Medium Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 96-109.
SZENTIMREI Judit
1976 Széki iratos és varrottas munkák. Népismereti Dolgozatok 1976. Kriterion, Bukarest, 116-121.
1980 A vetettágy Vajdakamaráson. Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 115-121.
1982 Széki iratosok. Kriterion, Bukarest
2007 Felső-Maros menti magyar népviselet. Művelődés LX. 6-9. 81-84.
SZIKSZAI Katalin
2007 Mezősámsond társadalmi változása a 20. század tükrében. Művelődés LX. 6-9. 110-117.
SZILÁDY Zoltán
1909 Erdély régi tűzhelyei. Néprajzi Értesítő X. 1. 1-20.; 3-4. 207.
1922 A mi Erdélyünk. Történeti és néprajzi vázlatok. Budafok
1936 Erdély magyar népe. Különlenyomat a Történeti Erdély-ből. Budapest, 11-18.
SZONGOTT Gusztáv (közli)
1892 Erdélyi örmény népmesék. Ethnographia III. 2-3. 85-91.
SZTRIPSZKY Hiador
1903 Adatok Erdély őshalászatához. II. A mezőségi tavak őshalászata. Néprajzi Értesítő IV. 158-196.
1908 Az erdélyi halászat ismeretéhez. Régi és mai halastavak. Kolozsvár
SZÜCSNÉ HARKÓ Enikő
2005 Wass Albert írói pályaképe. Havas Kiadó, Budapest
TAGÁNYI Károly - Dr. RÉTHY László - POKOLY József - KÁDÁR József
1901-1905 Szolnok-Doboka vármegye Monographiája I-VII. A vármegye általános leírása, múltja és megalakulásának ismertetése. Deésen, Kiadja szolnok-Dobokavármegye közönsége. Demeter és Kiss Könyvnyomdája.
TÁNCZOS Vilmos
2007 Archaikus népi imák a Mezőségről. Művelődés LX. 6-9. 70-74.
TAKÁCS András
1992 Military enlisting at the village named Szék. An analysis of an intermediary ritual. Ethnologica et Folcloristica Carpathica II. 7-8. 745-759.
1995 Egy viselet alternatívái - Szék. Néprajzi Látóhatár IV. 3-4. 37-60.
TÁRKÁNY-SZŰCS Ernő
1944 A juhtartás népi jogszabályai Bálványosváralján. Erdélyi Múzeum-Egyesület (Erdélyi Tudományos Füzetek 189.), Kolozsvár
1981 Magyar jogi népszokások. Gondolat, Budapest
TATÁR Erzsébet Tímea
2007 A rikoltozás társadalmi funkciói két mezőségi faluban. Művelődés LX. 6-9. 106-110.
2007a Vallomás a mindennapokról. Művelődés LX. 6-9. 129-130.
TATÁR Zoltán
2004 Három év Széken. Művelődés LVII. 4. Sz. 20-21.
TÉGLÁS István
1904 Ezüst torquesről a Mezőségről. Archeológiai Értesítő 174-175.
1909 Potaissától keletre a Mezőségen létezett vicusokról. Archeológiai Értesítő 159-163., 436-438.
1910 A detrehemi és klapai vicusokról. Archeológiai Értesítő. 276-278.
1911 A mezőbodoni és mezőszakáli vicusokról. Archeológiai Értesítő. 1911. 77-80.
TMBOR Ilona
1968 Magyarországi festett famennyezetek és rokonemlékek a XV-XIX. századból. Akadémiai Kiadó, Budapest
TONK Sándor
1994 Táj és ember az erdélyi Mezőségen a középkorban. Korunk V. 9. 23-32.
TÓTH Pál Péter
1999 Szórványban. A magyar és a vegyes (magyar-román, román-magyar) családok helyzete Észak-Erdélyben 1942-1944 között. Püski, Budapest
TŐKÉS Béla
1935 A mezőségi magyar viselet. Néprajzi Értesítő XXVII. 68-76.
1938 Magyarpalatkai viselet. Ethnographia XLIX. 1-2. 192-198.
UNDI Mariska
[É.n.] Mezőségi írásos hímzés. Magyar Kincsesláda V. Budapest
VAJDA András
2007 „Akkor is cigány vagyok!" Kísérlet egy roma identitásért folyó harcának elemzésére. Művelődés LX. 6-9. 102-106.
VAJKAI Aurél
1943 Népi orvoslás a Borsavölgyében. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár
VARGA E. Árpád
1998-2002 Erdély etnikai és felekezeti statisztikája I-VI.
Teleki László Alapítvány, Pro-Print Könyvkiadó, Budapest-Csíkszereda
VARGA Sándor
2007 Néptánckutatás az erdélyi Mezőségen. Művelődés LX. 6-9. 122-125.
VARGYAS Lajos
1990 magyar népzene. In: Magyar néprajz VI. Népzene Néptánc Népi játék. Akadémiai, Budapest, 5-184.
2002 A magyarság népzenéje. Planétás, Budapest (Eredeti kiadás: 1981)
VASS Erzsébet
1938 Karácsonyi népszokásainkból. Erdély XXXV. 3-4. 53-54.
VETÉSI László
2001 Juhaimnak maradéka. Anyanyelv, egyház, peremvilág. Sorskérdések a nyelvhatáron. KOMP-PRESS. Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár
2006 Életet akarok a romok felett! Jajszó a Mezőségről. Emlékezés a Mezőség nagy misszionáriusára, Földes Károlyra, születésének 115. évfordulóján. Művelődés LIX. 12. 21-30.
VINCZE Lajos
1943 A kender termelése és feldolgozása Bálványosváralján. Néprajzi Értesítő XXXV. 3-4. 150-172.
VIRÁGVÖLGYI Márta
1981 Egy magyar parasztprímás Széken. In: Zenetudományi Dolgozatok 1981. 221-232.
VIRÁGVÖLGYI Márta - FELFÖLDI László (szerk.)
2000 A széki hangszeres népzenéje. Tanulmányok. Budapest
VISKI Károly
1938 Etnikai csoportok, vidékek. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest
WAGNER Péter
2004 Feneketlen mélység kútja. Szék népi építészetéről. Művelődés LVII. 4. 16-18.
WASS Albert
1944 Udvarház a dombon. Gazda Naptára LXXIV. 121-124.
ZSIGMOND Győző
1994 Egy népszokás, a kiabálás a hegybe (strigarea peste sat) és interetnikai vonatkozásai a Mezőségen. Művelődés XLVI. 12. 39-41.
1999 Égitest és néphagyomány. Egitestmagyarázás a romániai magyaroknál. Pallas-Akadémia, Csíkszereda
2004 Szent György-napi szokások és erkölcsi normák. In: Uő (szerk.): Szent György és napja a magyar néphagyományban. Medium Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 73-82.
ZSIGMOND József
1978 Disznóölés Magyarón. Népismereti Dolgozatok 1978. Kriterion, Bukarest, 107-118.
1980 Régi halászat a Felső-Maros menti Magyarón. Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 37-46.
1993 Ős-Marosszéki Havasok Közbirtokossága. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 1. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 37-46.
1994 A népi vadfogás emlékei a Felső-Maros mentén. Népismereti Dolgozatok 1994. Kriterion, Bukarest, 48-58.
1995 Népi táncok, táncbéli szokások és táncszók a Felső-Maros menti Magyarón. KJNT Évkönyve 3. KJNT, Kolozsvár, 165-182.
1999 Adatok a népi kultúra emlékeiről a Felső-Maros menti Magyarón. KJNT Évkönyve 7. KJNT, Kolozsvár, 64-69.
2001 Kutatói és gyűjtői tevékenységem leírása. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 264-278.
ZSIGMOND Győző
2007 Magyar népi gombaismeret a Mezőségen. Művelődés LX. 6-9. 39-45.
ZSIGMOND József - PALKÓ Attila
1996 Magyaró néphagyományaiból. Mentor, Marosvásárhely



Discuţie


IMAGINI



INCLUDERE ÎNTR-O ALTĂ PAGINĂ